// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Budapest is aggódik az erdélyi egyházi ingatlanokért

// HIRDETÉS

Ezt Balog Zoltán miniszter mondta ma Szatmár megye román vezetőinek. Az ügyészség ott visszaszolgáltatott ingatlanok ügyében vizsgálódik.

 A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése - mondta a magyar kormány emberi erőforrások minisztere pénteken az MTI-nek. Balog Zoltán Szatmárnémetiből nyilatkozott, ahova Schönberger Jenő helyi római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett. 

A miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.

Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” - jelentette ki Balog Zoltán.

Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján. „Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” - fogalmazott Balog Zoltán.

A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”. 

Egy hazai hírportál március végén számolt be arról, hogy a román korrupcióellenes ügyészség a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban indított példa nélküli vizsgálatot. 

Az ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad (Hodod) és Aranyosmeggyes (Mediesul Aurit) önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat. Az épületek és telkek – amelyek a vizsgálat tárgyát képezik - a római katolikus püspökség, római katolikus szerzetesrendek és különböző egyesületek birtokába kerültek vissza.

Novemberben a ploiești-i táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.

Fotó: kormány.hu

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro