// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Előadótermet foglaltak a kolozsvári diákok

// HIRDETÉS

A pszichológia kar egyik amfiteátrumába vette be magát 50 egyetemista: több pénzt kérnek az oktatásnak, és több beleszólást a diákoknak.

Mintegy 50 egyetemi hallgató foglalta el a Babeş-Bolyai Tudományegyetem pszichológia karának egyik előadótermét csütörtök este – tudósít a Ziua de Cluj. A hírportál megjegyzi, hogy ez az egyetem több mint 39 ezres diáklétszámának alig 0,00128 százaléka.

A hallgatók enni- és innivalóval, takarókkal, laptopokkal, szervezeti molinókkal és rollupokkal, valamint egy gitárral szerelkeztek fel, és eltökéltek, hogy a teremben maradnak egész éjszaka, akár pénteken 14 óráig, amikor az első kurzust kellene tartani a teremben az esti elfoglalás után.

A diákok legfőbb követelése százalékos: kérik az állami költségvetés 6 százalékát az oktatásügynek, ahogy azt a törvény is előírja, de sosem teljesült, és 25 százalékos arányt kérnek az egyetem rektorát és dékánjait megválasztó elektorok között. Beleszólást kérnek a tanszéki tanácsok munkájába is, mivel ott döntenek a curriculumról és a tantervekről.

A teremben lévő diákok tisztában vannak azzal, hogy a tanügyminiszter új oktatási törvényt ígért év végéig, akciójukkal biztosítani szeretnék, hogy ez meg is fog történni.

Egyetemfoglalás a BBTE-n | Fotók: Andra Miclăuş‎

Követelik továbbá az ösztöndíjak emelését, főként a szociális ösztöndíjak összegét, beruházásokat kérnek új bentlakások és menzák építésére, valamint a meglévők felújítására és korszerűsítésére, diákközpontú oktatást és olyan tananyagot kérnek, amely megfelel a piaci követelményeknek és az ő igényeiknek.

Szeretnék, ha őket is bevonnák az oktatás minőségbiztosítási folyamataiba, és hogy a minisztérium és az egyetemek tartsák tiszteletben a diákok jogállását, illetve az ebben foglalt szólás- és véleményszabadságot. Ezt azért vették be a követelések sorába, mert úgy látják, egyre több egyetem szankcionálja a bírálatokat megfogalmazó diákokat.

Amennyiben a követeléseiket nem hallgatják meg, országos szinten is nagyszabású akciót vesznek fontolóra – nyilatkozta Oana Onicaş, a BBTE diákszervezetének (OSUBB) elnöke. Rajta kívül a követeléseket a közgázas hallgatók szervezete, a pszichológia hallgatók, az európai tanulmányokat hallgatók, a műegyetemi hallgatók, a képzőművészetis hallgatók és a gyógyszerészetis hallgatók szervezete fogalmazta meg.

A kolozsvári diákok mai akciójukkal csatlakoznak a konstancai, a galaci, a temesvári és a suceavai hallgatók hasonló akciójához.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro