A legnagyobb nemzeti kisebbség, a magyarság képviselőinek kizárásával Kolozsváron tartott kisebbségekről szóló nemzetközi konferencia legalábbis azt bizonyítja: a román diplomácia a legaljasabb húzásokra is képes, hogy tovább éltesse azt a hazugságot, mely szerint Bukarest példaértékűen megoldotta a kisebbségben élő nemzeti közösségek problémáit.
„A székelyek nagy menetelése után másfél évvel ismét újszerű kezdeményezéssel hozakodott elő a Székely Nemzeti Tanács: lármafákkal jelölnék ki a történelmi Székelyföld határait.
Izsák Balázs elnök felhívása e rendhagyó, de látványos tiltakozásra azért is időszerű, mert a 2013. október 27-én Bereck és Kökös között megvalósult csodát, a százezernél több résztvevőt megmozgató élő láncot követnie kell egy újabb nagyszabású akciónak – az autonómiaigény ilyen erőteljes, látványos felmutatására szükség van bizonyos időközönként, ellenkező esetben lankadhat a közösség ébersége, lazulhat a Székelyföldön élőket összekötő kötelék, gyengülhet az önrendelkezés iránti elkötelezettség.
De talán a közösségépítési szempontoknál is nyomósabb érv, hogy érzékelhetően fokozódik a közösségünkre nehezedő nyomás. Korlátoznák nyelvi jogainkat, Erdély-szerte tábla- és feliratháborúkat provokálnak, és attól sem riadnak vissza, hogy semmibe vegyenek. A legnagyobb nemzeti kisebbség, a magyarság képviselőinek kizárásával Kolozsváron tartott kisebbségekről szóló nemzetközi konferencia legalábbis azt bizonyítja: a román diplomácia a legaljasabb húzásokra is képes, hogy tovább éltesse azt a hazugságot, mely szerint Bukarest példaértékűen megoldotta a kisebbségben élő nemzeti közösségek problémáit. És ne legyenek illúzióink: ugyanígy figyelmen kívül hagyják majd kéréseinket, jogköveteléseinket akkor is, amikor végrehajtják majd az alkotmány módosítását vagy az ország közigazgatási átszervezését."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.