// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az RMDSZ nélkül tárgyalnak a kisebbségekről Kolozsváron

// HIRDETÉS

Ezért a kolozsvári konferencia feltételezhetően csak a román külügyminisztérium „kirakatintézkedése” – véli Kovács Péter RMDSZ-főtitkár.

Sem az RMDSZ, sem a romániai Kisebbségkutató Intézetet nem hívták meg arra a nemzetközi konferenciára, amit a román külügyminisztérium és a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) csütörtökön szervez Kolozsváron a húsz éve elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezményről, és a kisebbségvédelem román modelljéről.

„Az RMDSZ az MTI híréből értesült a konferenciáról. Sem a szövetségi elnök, sem a politikai alelnök – aki a nemrég tartott RMDSZ-kongresszusig a szövetség külügyeiért felelt –, sem a főtitkár, sem a Kolozs megyei szervezet nem kapott meghívót a kolozsvári konferenciára” – nyilatkozta szerdán az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

A politikus hozzátette: a konferencia, amelyre Kolozsvárra várják Gianni Buquicchiót, a Velencei Bizottság elnökét is, feltételezhetően csak a román külügyminisztérium „kirakatintézkedése”.

Az MTI-nek Horváth István, a Kolozsváron működő romániai Kisebbségkutató Intézet igazgatója elmondta: nem kapott meghívást a konferenciára, és tudomása szerint az intézmény egyetlen kutatója sem.

Közleményben jelezte viszont szerdán az eseményen való részvételi szándékát a Musai – Muszáj civil kezdeményező csoport, mely hónapok óta hétről hétre szervez villámcsődületeket azért, hogy helyezzenek ki többnyelvű városnévtáblákat Kolozsvár határaiba.

A csoport idézte a keretegyezmény cikkelyét, mely szerint az aláíró felek törekednek arra, hogy azokban a körzetekben, ahol jelentős számban laknak kisebbségiek, ha megfelelő igény van rá, a kisebbség nyelvén is kiírják a hagyományos helységneveket, utcaneveket és egyéb, a közösség számára szánt földrajzi megjelöléseket. „A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport jelenléte »a megfelelő igényt« kívánja képviselni a konferencián” - áll a csoport közleményében.

Amint a román külügyminisztérium a múlt héten közölte a honlapján, a konferenciát abból az alkalomból tartják, hogy az Európa Tanács húsz évvel ezelőtt fogadta el a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, amelyet Románia elsőként ratifikált. A tárca azt közölte, hogy a konferencián az akadémia, a kisebbségek képviselői és politikusok fognak előadást tartani „a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a védelméről történelmi, jogi, szocio-kulturális szempontból, valamint a román modellről”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro