„Megtörtént ez már néhányszor: a székely szabadság napján, a székelyek nagy menetelésén, a Mikóért szervezett tömegmegmozduláson, illetve a magyar himnusz elleni prefektusi hadjáratra válaszoló tüntetéseken. Eddig többnyire a Székely Nemzeti Tanács vagy az MPP kezdeményezett, a nagy testvér, az RMDSZ pedig esetenként (sokszor kampányban, néhányszor azon kívül is) felkarolta az ötletet, társszervezőként, mozgósítóként vállalt feladatot.

És mindahányszor bebizonyosodott, jelentős tömeget csak közösen képesek megmozdítani, bárki kezdeményez, a többiek nélkül legfeljebb néhány ezer emberhez jut el üzenete.

Bár nem előzmény nélküli, mégis példaértékű, ahogy együtt dolgoztak most a pártok a kovásznai szívkórház nevének megmentéséért. Nem voltak fölösleges nyilatkozatok, elmaradtak a napi dicsekvő, egymást túllicitáló jelentések, ki-ki tette a dolgát ott, ahol erősebb, befolyásosabb. Nem egymás ellenében, hanem a másikat segítve, kiegészítve, és meglett az eredmény: tíz nap alatt több mint 22 ezer aláírást sikerült összesíteni, Háromszék lakosságának egytizede hitelesítette a sarlatán Teculescu nevének odabiggyesztése miatti tiltakozást. A tegnapi sajtótájékoztató sem arról szólt, hogy ki volt a vitézebb, ki mozgott ügyesebben, nem hangzottak el számok, csupán az egybehangzó üzenet: méltánytalanság történt, amit nem hagyhatunk annyiban.

Sikerül-e gátat vetni a román hatalom szimbolikus térfoglalásának? Ez még a jövő zenéje. Ám az ismét bebizonyosodott, hogy valós erőt felmutatni csak együttműködve, közösen vagyunk képesek.”