// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A cirkusz mellé olcsó vizet ad a népnek a kormány

// HIRDETÉS

Az áfacsökkentést ugyanis a vezetékes ivóvízre is kiterjesztik.

A kormány támogatja, hogy a vezetékes lakossági ivóvízre is terjesszék ki a 9 százalékos kedvezményes áfát - jelentette be Victor Ponta miniszterelnök hétfőn.

Az intézkedést már több mint egy hete fontolgatja a kormány, számításokat végeztek, és Ponta szerint kiderült, a költségvetés „elbírná" az intézkedést. A bukaresti kabinet április elején döntött arról, hogy valamennyi élelmiszerre és alkoholmentes italra kiterjeszti a kedvezményes áfát, miután tavaly szeptembertől elsőként a kenyér esetében vezették be.

A Ponta-kormány eredetileg úgy tervezte, hogy öt köbméter víz fogyasztásáig lesz érvényes az alacsonyabb áfakulcs, de a miniszterelnök hétfőn elmondta: az ellenőrzése bonyolult lenne, így a teljes mennyiségű vezetékes ivóvízfogyasztásra érvényes lesz a kedvezményes áfa. Közölte, hogy az állami költségvetést kevesebb mint 100 millió euróval terhelné az intézkedés.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) a kedvezményes áfa élelmiszerekre kiterjesztését tartalmazó sürgősségi kormányrendelet parlamenti vitájakor terjeszti be az ivóvízre vonatkozó javaslatot. A szóban forgó rendeletet a kormány már elfogadta, a parlament egy későbbi időpontban vitatja meg, de az élelmiszerek 9 százalékos áfája a parlamenti vita időpontjától függetlenül június 1-jén lép hatályba. Az ivóvízre vonatkozó javaslat hatályba lépésének nincs pontos határideje.

A múlt héten Ionuț Vulpescu kulturális miniszter bejelentette, hogy a könyvek esetében a 9 százalékos kedvezményes áfát 5 százalékra csökkentik. Ez január 1-jétől lenne hatályos a kormány által a parlament elé terjesztett, egyéb adócsökkentéseket is tartalmazó adótörvény-módosításaival együtt. Az elfogadásra javasolt módosított adótörvény egyebek mellett a jelenlegi 24 százalékos általános áfát csökkenti 20 százalékra január 1-jével.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro