// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

2018-tól az autó hívja a mentőket

// HIRDETÉS

Mármint ha balesetezett a jármű. Ma szavazta kötelezővé az e-segélyhívót az Európai Parlament.

A gyártóknak 2018. március 31-től minden új személyautó- vagy kisteherautó-modellt fel kell szerelniük olyan fedélzeti segélyhívóval, amely az jármű balesete esetén automatikusan értesíti a mentőket: erről döntött kedden az Európai Parlament. 

Európa útjain 2014-ben 25 700-an vesztették életüket. Az új segélyhívó a becslések szerint akár tíz százalékkal is csökkentheti a halálos áldozatok számát.

„A rendszer kiépítésével javulni fog az utak biztonsága, és csökken a halálos balesetek száma, ami a Parlament egyik kiemelten fontos célja. Az e-segélyhívó ingyenes lesz a felhasználók számára, függetlenül attól, hogy milyen autót vezetnek' - mondta a témáért felelős cseh szocialista képviselő, Olga Sehnalová.

A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti a mentőket. A mentők az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét és nagyságrendjét, így hamarabb a helyszínre érhetnek. A gyorsabb segítség életet menthet, enyhítheti a sérülések súlyosságát, és csökkentheti a közlekedési dugókból következő költségeket.

Adatvédelem: nem követhetők a járművek

A képviselők megerősítették a jogszabálynak azokat a részeit, amelyek megelőzik, hogy az e-segélyhívóval felszerelt járművek baleset előtti mozgása visszakövethető legyen. Az új szabályok szerint az automatikus adattovábbítás során csak a legszükségesebb információkat küldi el a rendszer, például a jármű és az üzemanyag típusát, a baleset idejét és pontos helyét, illetve az utasok számát.

A szabályok értelmében a sürgősségi segélyszolgáltatók vagy partnereik által összegyűjtött adatok az érintett kifejezett előzetes jóváhagyása nélkül nem adhatók tovább harmadik félnek. A gyártóknak az összegyűjtött adatok teljes törölhetőségét is lehetővé kell tenniük.

2018 tavaszától indul a rendszer

Az személygépkocsik és kisteherautók új modelljeiben 2018. március 31-től kötelező a fedélzeti e-segélyhívó. A képviselők elérték, hogy az Európai Bizottság három évvel a rendszer elindulását követően felmérje, hogy más járművekben - például városi és távolsági buszokban, kamionokban - is kötelezővé tegye-e a technológiát.

Ezek az új szabályok a járművek gyártóira rónak feladatot. A tagállamoknak egy 2014 végén hatályba lépett jogszabály értelmében 2017. október elsejéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro