Úgyhogy megy vissza az ügy a brassói táblabíróságra.
Az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ortodox egyháznak adományozott kovásznai szálloda ügyében pereskedő személyek nem bizonyították egyértelműen, hogy a szálloda átadásával sérült volna az érdekük, ezért érdemi döntés nélkül visszautalta az ügyet a brassói táblabíróságra – írta Gazda Zoltán, a pereskedők egyike hétvégi közleményében.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöki tisztségét is betöltő Gazda Zoltán közölte, a pereskedők a brassói táblabíróságon próbálják bizonyítani érdekeltségüket és jogsérelmüket, de emellett a nép ügyvédjéhez (az ombudsman romániai megfelelője) és az Emberi Jogok Európai Bíróságához is folyamodnak az ügyben.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére húsz háromszéki személy indított pert a román állam ellen, amiért az 2013 karácsonyán sürgősségi kormányrendelettel az ortodox egyháznak adományozott egy 89 szobás szállodát a székelyföldi Kovászna fürdővárosban. A Fenyő szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt. A kormány „a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának erkölcsi parancsára” hivatkozott a kormányrendeletben.
A panaszosok azt tartották felháborítónak, hogy miközben a történelmi magyar egyházak a kommunista hatalom által államosított ingatlanaikat sem kapták maradéktalanul vissza, a kormány székelyföldi szállodaadománnyal ajándékozta meg az ortodox egyházat, amelynek hívei Kovásznán a lakosság harmadrészét teszik ki.
Az üggyel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot is megkeresték, amely 2014 novemberében véleményezte a kormányrendeletet. Az akkori véleményezés - a testület elnökének nyilatkozata szerint – megállapította a diszkriminációt. A panaszosok azonban úgy vélték, hogy a tanács véleményezése nem egyértelmű, ezért ezt a határozatot is megtámadták a bukaresti táblabíróságon.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.