Román nacionalisták emlékművét koszorúzza meg a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport. Figyelem: csavar van az akcióban!
A hírek szerint Kolozsváron egyetlen olyan emlékmű van, amit a kisebbségi jogvédelem emlékére állítottak. Ez pedig a Deák Ferenc utca főtéri torkolatánál álló Memorandisták Emlékműve. A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport soron következő, valóban szubverzív akciója arról szól, hogy egy flashmob keretében megkoszorúzzák az annak idején a román kisebbség jogaiért küzdő nacionalisták emlékművét. Értsd: mi tisztelünk benneteket, mi lenne, ha ti is megtisztelnétek bennünket azzal, hogy elfogadjátok a többnyelvűség tényét Kolozsváron, és ennek a tiszteletnek látható jeleit is adnátok.
Az akció időpontja: április 23., csütörtök. Helyszíne az említett emlékmű.
A forgatókönyv:
1. 17:55-re ki kell menni az emlékműhöz.
2. Mindenki vigyen magával egy szál virágot.
3. Miután a Musai-Muszáj képviselői megkoszorúzzák az emlékművet, a résztvevők is helyezzék el virágszálukat az emlékmű talapzatán.
4. Miután mindenki elhelyezte a virágját az emlékműre, egy perc csend következik, tiszteletadásként a memorandistákkal szemben, majd a résztvevők megtapsolják egymást.
5. A résztvevők távoznak, abban a reményben, hogy Kolozsvár vezetői képesek lesznek a memorandisták szellemiségében dönteni a városnévtáblák ügyében!
Hajrá, Muszáj!
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.