// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Otthagyta Johannist a sajtósa

// HIRDETÉS

Lemondott szóvivői tisztségéről Tatiana Niculescu-Bran. Az államelnöki hivatal sajtósa nem Klaus Johannisszal veszett össze.

Lemondott ma az államelnöki hivatal sajtószóvivője, Tatiana Niculescu-Bran. Keddi közleménye szerint tisztségétől Klaus Johannis államfővel egyetértésben vált meg.

Indoklásként mindössze annyit közölt a volt szóvivő, hogy tavaly december óta nem tudott olyan együttműködést kiépíteni a sajtóval, amilyent szeretett volna. Viszont tisztségtől függetlenül továbbra is támogatja Klaus Johannis országtervét.

Ő Johannis második tanácsosa, aki december óta otthagyta a Cotroceni palotát: március 6-án George Scutaru mondott le nemzetbiztonsági ügyekben illetékes elnöki tanácsosi tisztségéről. Április elején a DNA ügyészei bejelentették, hogy bűnvádi eljárást indítottak ellene pénzmosásban és megvesztegét elfogadásában való bűnrészesség miatt.

Tatiana Niculescu-Bran első munkanapjain a Cotroceni palota elmaradott berendezését, belső dizájnját kifogásolta és azt, hogy hiányzik belőle egy menza vagy büfé, ahol az államelnöki hivatal munkatársai étkezhetnének.

Az újságíró, író és dramaturg Niculescu-Bran leginkább a Spovedanie la Tanacu (Gyónás Tanacuban) című, 2006-ban megjelent könyvéről híres, amelyben egy eldugott moldvai kolostorban megfeszített és meghalt lány történetét dolgozza fel. Ez a történet és könyv az alapja Cristian Mungiu Cannes-ban díjazott legutóbbi filmjének, a După dealuri-nak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro