A tizenkettedik

„Az RMDSZ – minden hibája ellenére – egyedüli hiteles képviselete az erdélyi magyarságnak, s ha megmaradt volna ernyőszervezet jellege, bizonyosan nem alakulnak apró ellenpártocskák, kik fennen hirdetik, hogy a magyar sors itteni igazi letéteményesei, s magukat csodatevőkként próbálják meghatározni, kik minden bajunkra megtalálják a gyógyírt. Lehet, hogy azt megtalálnák, de való körülményeink között egyáltalán nem tudják alkalmazni, s ha így folytatják, a páciens akár bele is halhat a kezelésbe.

Vezetőik szinte kizárólag kiugrott, esetleg magukat mellőzöttnek érző volt RMDSZ-esek, kik közül néhányan azért szép karriert futottak be a szervezet hátán, de részben vagy teljesen alkalmatlanságukat fényesen bebizonyítva, fölkaroltságuk elcsitult, majd megszűnt. Mit tesz ilyenkor egy ambiciózus magyar?! Hát új pártot alapít magának és híveinek. Esetünkben egyenesen kettőt, melyek úgy marják egymást, mint közösen az RMDSZ-t.

Ami az RMDSZ-t illeti, azon ugyancsak van bőven bírálni való, de marni azért mégsem kellene, tekintve, hogy legfennebb ellenlábas, de semmiképpen nem ellenség. Abból van bőven, de őket másutt kell keresni.

Hogy van bírálnivaló, azt semmi nem bizonyítja jobban, mint az, hogy ez a mostani, a Kolozsváron megtartott 12. kongresszus az önelemzés és az önbírálat jegyében történt, de ha nem, akkor is így kellett volna történnie. A szervezet az utóbbi években válságba került, s ennek a lázmérője a magyar választók bizalmának elvesztése, a politikától való megirtózása. Pedig nekünk sokkal tevékenyebben kellene politizálnunk, mint a többségi nemzetnek. De ezt csak megosztottság, magunk szétcincálása, külön szekértáborokba való visszahúzódása nélkül cselekedhetjük eredményesen. Közösen, egyazon táborban kell kiállnunk jogos küzdelmeink porondjára. Amikor most az RMDSZ »újratervezi« politikai vonalvezetését, ezt is szem előtt kell tartani. És a hitelesség helyreállítását."