// 2026. november 3., kedd // Győző
Kelemen Hunor Kelemen Hunor

Tisztelt küldöttek, hölgyeim és uraim!

// HIRDETÉS

Kelemen Hunor kortesbeszéde az RMDSZ tisztújító kongresszusán, 2015. április 17-én, Kolozsváron.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kelemen Hunor
2015. április 17., 20:29

Tisztelt küldöttek, hölgyeim és uraim!

Ígérem, hogy ezúttal sokkal rövidebben fogok beszélni, mint néhány órával ezelőtt. Már szóltam azokról a változásokról, arról az újratervezésről, amit szükségesnek tartok ahhoz, hogy a Szövetség képes legyen megfelelni a következő évek kihívásainak.

Nincs és nem is lehet más programom, mint az RMDSZ programja, ami kiegészül azokkal a dokumentumokkal, amelyeket a kongresszus megvitat és elfogad. Olyan Szövetséget akarok vezetni, amelynek célja továbbra is a romániai magyar közösség érdekeinek a képviselete, amelynek célja a közösség építése, az erdélyi magyar társadalom szervezése. Nekünk most nem a kormányzásra, annak esélyeire, hanem a közösségünkkel való kapcsolatunk erősítésére kell összpontosítanunk, mert a mi igazi szövetségeseink mindig is a magyar emberek voltak. Ez az egyik oka annak, hogy visszatérünk az ügyvezető elnökség struktúrájához, így tudjuk hatékonyabban ellátni a közösségépítéshez kapcsolódó feladatokat.

A különböző autonómiaformák megvalósítása mellett elkötelezetten dolgozunk a demokratikus jogállam kiépítésén, az életminőség javítását célzó intézkedéseket kezdeményezünk és támogatunk, kiemelten kezeljük a magyar nyelvű versenyképes oktatás ügyét, és állandó politikai támasza leszünk mindazoknak, akiknek a képviseletére vállalkoztunk.

Szövetségünknek meg kell erősítenie a partnerséget a társadalom különböző részeivel, szakmai és rétegszervezetekkel, a történelmi magyar egyházakkal, az akadémiai szférával, és mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket. Meggyőződésem, hogy külső szakértők bevonásával tudunk javítani a közpolitikáink minőségén.

Szövetségünkben mindig voltak viták. Ezekre szükség van, ezeket nem elfedni kell, hanem józanul és higgadtan lefolytatni. Számomra a szervezet egysége azt jelenti, hogy felismerjük a közös érdeket, megkeressük azokat a megoldásokat, amelyek a különböző élethelyzetben lévő közösségeket szolidárissá tudják tenni, odafigyelünk egymásra és egymásba karolunk akkor, amikor összefogásra van szükség.

Az újratervezés egyik fontos eszköze éppen a szervezet hatékony működése. Házon belül arra kell összpontosítanunk, hogy megerősítsük a különböző testületek együttműködését, a megyei szervezetek és az országos szervezet, valamint az önkormányzataink és helyi szervezeteink között. Ez azt is jelenti, hogy több közös tervezésre, és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz.

Működésünk másik pillére a kommunikáció, amely újragondolásra szorul: javítanunk kell a belső tájékoztatást, de tartalmasabb és erőteljesebb kommunikációra van szükség a román többség tájékoztatása és meggyőzése érdekében is. Ezért kétségkívül több aktuális témához kell hozzászólnunk, és több hangon kell megszólalnunk, mint eddig.

Barátaim!

Meg kell becsülnünk azoknak a kitartását, akik 25 éve folyamatosan mellettünk állnak, meg kell hallanunk és meg kell értenünk azok hangját is, akik bizalmatlanok, vagy csak most keresik a megbízható képviseletet. Látjuk, tudjuk, hogy az etnikai képviselet területén nincs alternatívája a Szövetségnek. Csak rajtunk múlik, hogy ez így marad-e vagy sem. Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, hiszen a világ is változik körülöttünk.

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim!

Ismertek, tudjátok mit tettem eddig. Azt is tudjátok, hogy mire számíthattok. Munkát ígérek és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg a politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfele beszélni.

Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes Szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához.

Ezért akarok dolgozni veletek együtt a következő négy évben, ehhez kérem a támogatásotokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.