Díj, dilemma, didereg

„Mint már érintettem fentebb, hiányzik az a közmegállapodás, ami segítene jó esetben feloldani, elfogadható esetben megoldani súlyos dilemmáinkat, és az erkölcsi alapunk, erőnk, szándékunk is egyre fogy, hogy egy jól működő sajtóhoz szükséges kritériumrendszert létrehozzunk. Sokan csak ülünk és didergünk, ki nem mondott, végig sem gondolt félelmektől fojtogatva, egzisztenciánkat féltve.

A kórosan átpolitizált közéletben a szerkesztőségekre ütött címkék - amelyek meghatározzák, melyik tábortól érdemeljük ki az alig értékelhető társadalmi megbecsüléssel bíró újságíró rangot, és melyik köpköd ránk bértollnoknak titulálva bennünket - a legtöbb esetben felülírják a kollegialitást, egy asztalhoz is nehéz sokszor leülnünk. Ami ennél is rosszabb, az utóbbi időben még az azonos védjegy alatt munkálkodók sem tudnak őszintén beszélni egymással, témák suhannak el feldolgozatlanul, kibeszéletlenül, részmegoldások is csak háttéralkukban születnek, sohasem a nyilvánosság előtt. (...)

A jelenlegi helyzetnek hosszú távon nem lehetnek nyertesei, ha így folytatjuk, mind az erdélyi magyar politikum, mind a sajtó rövid időn belül fel fogja élni csekélyke morális tartalékait, a közösség pedig a működő közéletnek még csak a látszatát is elveszíti. Hogy a romok alól hányan tudnak majd kimászni használható lelkiismerettel, még csak tippelni sem merem, arra sem mernék fogadni, hogy közöttük leszek."