A kampányában a Băsescuétól eltérő elnöki magatartást ígérő Johannis egyre gyakrabban billen ki közvetítői szerepköréből, kényszerül konfrontációra és vállal nyílt szembenállást más állami intézményekkel.
„Johannis érvelése szerint az új pártfinanszírozási törvény nem teszi átláthatóbbá az alakulatok pénzelését, továbbá nem zárja ki a bújtatott finanszírozás lehetőségét és a korrupció egyik forrását, az üzleti világ és a politikusok összefonódását, korlátozza a pénzköltés ellenőrzését – mindezek pedig tovább késleltethetik a politikai osztály megújulását. Nem jelentéktelen az államfő lépése olyan vonatkozásban sem, hogy ez immár a sokadik nézeteltérése a parlamenttel. Eddig többször bírálta a törvényhozó testületet az igazságszolgáltatás munkájának akadályozása miatt, amikor egyes honatyák mentelmi jogának megvonását elutasították.
Mindebből pedig jól látszik: a kampányában a Băsescuétól eltérő elnöki magatartást ígérő Johannis egyre gyakrabban billen ki közvetítői szerepköréből, kényszerül konfrontációra és vállal nyílt szembenállást más állami intézményekkel – a parlament mellett többször mutatkozott elégedetlennek a kormány tevékenységével is, különösen azt rótta fel Pontáéknak, hogy nem tanácskoztak az adótörvénykönyv módosítása előtt. A mandátuma kezdetén elsősorban külpolitikai ügyekkel foglalkozó államfő szemmel láthatóan mind aktívabb belpolitikai fronton. Talán ennek is tudható be, hogy tanácsosa révén érdeklődést mutatott az RMDSZ-en kívüli magyar szervezetek iránt, és fogadták a Cotroceni-palotában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küldöttségét.
Mindezen döntések, gesztusok ellenére továbbra is kérdés, hogy mennyire erős az államfő elkötelezettsége a politikai osztály megújítása iránt, és azt sem tudjuk még, hajlandó-e párbeszédre a magyarság számára fontos témákról."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.