// 2026. november 7., szombat // Rezso
Pap Szilárd István Pap Szilárd István

Az erdélyi magyar közösséget saját intézményei aknázzák alá

// HIRDETÉS

Nagy Debreczeni Hajnal esete csak egy friss példa ebben a folyamatban. Egy klientúrarendszerek által eltérített, korrekcióra képtelennek tűnő és nem hatékony intézményrendszer, egy politikai emlőkön csüggő sajtó, egy vízfejű elit tünete ez az eset.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap Szilárd István
2015. április 04., 16:09

„Függetlenül attól, hogy formáljogi értelemben mennyire kóser, az ügy felvet pár kellemetlen kérdést, amely az erdélyi kisebbségi társadalom intézményes újragondolását is előirányozhatja. Mellbevágó például az a mély hallgatás, amely a közösséget szolgálni hivatott sajtóban figyelhető meg. Az így vagy úgy a politikai establishmenttől függő, piaci alapon nem önfenntartó sajtóorgánumok ebben az esetben sem voltak képesek részleteiben feltárni a gyanús ügyet, a sajtómunkások hallgatása mögött pedig a mélyben függőségről és különböző erősségű nyomásgyakorlásról lehet (meg nem erősített) pletykákat hallani.

A romániai magyar nyilvánosság szinte teljesen kimaradt az országot magával ragadó korrupcióellenes hévből, a rendszeres időközönként felmerülő gyanú vagy jogerős ítélet nem kerül kibeszélésre, és a közösségen belüli visszaélések sem jutnak túl a szigorúan etnikai kereten. A megvádolt közszereplők automatikusan előhúzzák a nemzeti kártyát, többségi elnyomásról, a kisebbségi társadalom megőrzéséről kezdenek el prédikálni, és ezzel el is kerülik azt a nyilvános számonkérést, ami román kollégáik életét pillanatnyilag megkeseríti.

Nagy Debreczeni Hajnalt megilleti az ártatlanság vélelme, és amíg a sajtó vagy a hatóságok fel nem derítik az ügy valós tényeit, addig nem állíthatjuk, hogy jogi kihágás történt volna. Ám az RMDSZ-hez közeli források azon érvelése, amely szerint a kisebbségi intézmények papíron történő felduzzasztása nemzeti érdeke lenne, erősen sántít. Az Átlátszó Erdély kérdésére RMDSZ-közeli személyek úgy érveltek, a román nyelvű szerkesztőséggel, adásidőért és erőforrásokért való küzdelemben fontos ütőkártya a rádiónál dolgozó apparátus mérete. A papíron alkalmazott, a rendes médiamunkásoknál jóval nagyobb fizetést kapó „potyautasok” ekképp változnak át a magyarság megmaradásának eszközévé.

És ez nincs rendjén.

Nemes ideálok önös érdekek általi korrumpálásáról van szó ilyen esetekben, és ez nem lehet az erdélyi magyarok érdeke. A legnagyobb baj nem az, hogy klientúrahálózatok szipolyoznak ki közösségi javakat, jutnak kisebb-nagyobb anyagi előnyökhöz, hanem hogy mindez végérvényesen szétrombolhatja a kisebbségi közösség megmaradását szolgálni hivatott intézmények minőségét. Világosan kirajzolódó tendencia ez Erdélyben: legyen iskolánk, legyen sajtónk, legyenek intézményeink, az már nem számít, hogy az ezek által nyújtott szolgáltatások minősége is megmarad-e. Az eredmény használható készségeket nem nyújtó, diákhiánnyal küzdő oktatási intézmények tömege, alapvető watchdog funkcióját elhanyagoló sajtó stb., amelyek következményeként egyre több polgár tekinti az egész kisebbségi létet kilátástalannak, és vándorol el vagy asszimilálódik a román többséghez.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.