Elképesztő érvekkel ragaszkodik a román hatalom képviselője ahhoz, hogy jogosan bírságolt a magyar nemzeti imádság elénekléséért.
Pénteken hirdet ítéletet a sepsiszentgyörgyi bíróság a Magyar Polgári Párt „himnusz-perében”, a tegnap lezajlott érdemi tárgyaláson a legfőbb téma továbbra is az volt, hogy kit büntetett meg a prefektúra, kevés szó esett a bírság jogosságáról.
Kovászna megye kormányhivatala december másodikán állította ki az 5000 lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet az MPP megyei szervezete nevére, amiért tavaly június 4-én, az általuk szervezett trianoni megemlékezésen összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A 2001/1157-es – a zászló, himnusz és jelképek használatára vonatkozó – sürgősségi rendeletre hivatkoztak, amelyben az áll, hogy más államok himnusza ünnepi alkalmakkor énekelhető, amikor jelen van az adott állam hivatalos képviselője is.
A tárgyalás egy hónappal ezelőtti szakaszában a vita arról folyt, hogy nem az MPP megyei, hanem annak városi szervezete kért engedélyt a megemlékezésre, és tegnapra megérkezett a polgármesteri hivatal erről szóló átirata is. Az MPP ügyvédje kitért arra is, hogy a sürgősségi kormányrendelet hivatkozott cikkelye nem tartja tiszteletben a nemzetközi jogot és a kölcsönösség elvét. Magyarország csíkszeredai konzulja levélben jelezte, hogy hazájában senkit nem büntetnek a román himnusz elénekléséért, ez sehol, semmilyen formában nem tilos, így Romániában sem szabadna tiltani a magyar himnusz eléneklését. A prefektúra jogásza azonban gyorsan leseperte érveit: véleménye szerint a kölcsönösség elve lehetséges, de nem kötelező. Az MPP ügyvédje kitért a bírság túlzott mértékére és arra, hogy eddig példátlan esetről van szó, véleménye szerint nem történt kihágás, így a büntetés sem jogos. A prefektúra jogásza kiemelte, az említett kormányrendelet valójában „nem tiltja a himnusz eléneklését, csupán meghatározza, milyen körülmények között lehet”. A bíró pénteken délelőtt 10 órára ígérte az ítélet nyilvános kihirdetését.
A tárgyalás után Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke elmondta, számára egyértelmű, a prefektúra lépése pártja ellen irányult, válasz volt a november 29-ei sepsiszentgyörgyi nagygyűlésükre. Meg¬látása szerint az lenne a normális, ha az ítélet kimondaná, ilyesmiért nem lehet bírságot kiszabni.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.