// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A magyaroknak kedvező választási küszöböt kér az EMNP

// HIRDETÉS

Olyan „természetes” küszöböt, amely több magyar párt számára is lehetővé tenné a parlamentbe jutást.

Úgynevezett „természetes választási küszöb" romániai bevezetését javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ez a küszöb azoknak a pártoknak a bejutását is biztosítaná a parlamentbe, amelyek országosan nem érik ugyan el az ötszázalékos támogatottságot, de valamely megyében egy mandátumhoz elégséges szavazatot kapnak.

Toró T. Tibor, a párt stratégiai bizottságának az elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette az EMNP álláspontját a parlamentben vitatott párt-, pártfinanszírozási és választási törvényekről.

Elmondta, konszenzus látszik kialakulni a parlamentben arról, hogy az országban visszatérnek a megyei pártlistás parlamenti választási modellhez. Ennek a választási rendszernek az újbóli alkalmazása

félővé teszi, hogy az országosan 6,5 százalékot kitevő magyarság egyik pártjának sem sikerül átlépnie az ötszázalékos választási küszöböt

a 2016-ban esedékes parlamenti választásokon.

A „természetes küszöb" bevezetése Toró szerint a regionális pártoknak kedvezne.

Az EMNP alelnöki tisztségét is betöltő politikus szerint úgy kellene módosítani a választási törvényt, hogy

a romániai kisebbségeknek „ne kelljen választaniuk a parlamenti képviselet és a demokrácia között".

Toró T. Tibor magyarázata szerint ezt úgy lehetne biztosítani, hogy egy-egy nemzeti kisebbség politikai szervezetei az illető kisebbség számára elkülönített parlamenti helyekre versenyezzenek. A jelenlegi választási rendszerben ugyanis a kisebbségi közösségeken belüli pluralizmus a parlamenti jelenlétet veszélyezteti.

Az EMNP alelnöke pozitív fejleménynek találta, hogy az államfői kihirdetésre váró pártfinanszírozási törvény szerint a költségvetésből finanszírozzák a pártok választási kampányait. Hozzátette, ez nagymértékben hozzájárulhat a korrupció megfékezéséhez. Félőnek tartotta ugyanakkor, hogy a román politikát uraló két nagy párt kétpólusúvá alakítja a romániai pártrendszert.

Toró T. Tibor elmondta, hogy az EMNP – nem lévén jelen a parlamentben – az RMDSZ-t, a román regionális pártokat és a romániai demokráciát figyelő civil szervezeteket tekinti partnerének elképzelései megvalósításához. Hozzátette, hogy a párt- és választási törvények átalakításáról szóló elképzeléseiket eljuttatják lehetséges partnereiknek.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro