// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Antalfi Imola Antalfi Imola

Tolmáccsal a betegágynál?

// HIRDETÉS

Miközben a MOGYE-n nem lehet beindítani a magyar nyelvű gyakorlati képzést, mert egyesek aggódnak, hogy a fiatal orvosok nem tudnak majd a román anyanyelvű pácienssel kommunikálni, az ország más részeiben gyakran külföldi, csekély románnyelv-tudással vagy románul egyáltalán nem beszélő külföldi orvosok vállalnak hetente több ügyeletet.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antalfi Imola
2015. március 25., 07:19

„Például délen. Az egyik országos napilap szerint egyes kórházakban olyan súlyos az orvoshiány, hogy be kellene zárni az intézményeket. Ezeket „mentik meg” a besszarábiai, illetve a bolgár orvosok, akik részmunkaidőben, heti 3-4 alkalommal ügyeleteznek, illetve azok az ázsiai sebészek, akik egy-egy sikeres professzor mellett önkéntesként dolgozva képezik magukat, hogy bizonyos műtéti technikákat elsajátítsanak. A nyelvi akadályokat is könnyedén el lehet hárítani, például a călăraşi-i megyei kórházba komppal érkező bolgár orvosoknak a kórház saját költségvetéséből tolmácsot biztosít, hogy a betegekkel szót érthessenek, és ezen nem rökönyödik meg senki. A MOGYE – román nyelvből sikeresen érettségizett – magyar tagozatos hallgatói, akik anyanyelvükön tanulnák a klinikai gyakorlatot, nem elég jók a hazai egészségügyi rendszernek nyelvtudás szempontjából, de például Dániában, Finnországban stb. kiválóan megállják a helyüket orvosként…

Ha nem indítunk vitát költség-haszon témában, akár legyinthetnénk is: a mieink mennek, mások pedig jönnek. Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű, és nem kell lemondóan tudomásul venni a »jelenséget«. Igenis, beszélni kell a költség-haszon elemekről, a betegellátás színvonaláról, az emberi erőforrás pótlásának szükségességéről, arról, hogy hogyan lehet itthon tartani a romániai orvosokat. Hosszú távon kell megoldást találni az orvoselvándorlás megállítására, hiszen a keleti országokból, főként konfliktusövezetekből érkező szakemberek csak rövid időre enyhítik az orvoshiányt, elsősorban bizonyos szakterületeken (például intenzív terápia). Egyrészt bonyodalmas, időigényes megszerezni az orvosi kamarai tagságot, a szakma gyakorlásához szükséges engedélyt, amihez elvileg a román nyelvtudás is elengedhetetlen, másrészt tisztában kell lenni azzal, hogy Romániát dobbantóként használják azok, akik megszerezve az unió fejlettebb országaiba utat nyitó román állampolgárságot, máris továbblépnek. Persze, helyükbe jönnek keletebbről mások, csakhogy a nagy szakember-fluktuáció nincs hasznára az ellátás színvonalának."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.