// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A Szomszédnéni kiszáll a Humorfesztből

// HIRDETÉS

De csak a szervezéséből. Visszatér a verseny: kétezer lejért csapnak össze a felfedezetlen humoristák.

Sikeres karriert építettek 11 Humorfesztivál megszervezésével, úgyhogy a 12. Humorfeszt szervezésének feladatait átadják az ifjaknak – jelentette be szerdán Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagja. 

Nagy szavak (például generációváltás és vízvezetékszerelő) és nagy ajándékok repkedtek a Bulgakov emeleti asztala fölött, ahol Jakab Adorján főszervező az eddigi 11 kiadás plakátelemeit ajándékozta Téesznek és Béfének, akik viszonzásként aláírták a harmadik példányt, hogy majd jó sokat érjen.

Nem maradunk persze Szomszédnéni nélkül: most turnézzák végig a Sapientia campusait (9-én jártak Csíkszeredában, 10-én Marosvásárhelyen, holnap Kolozsváron poénkodnak), és fellépnek az áprilisi Humorfeszt kolozsvári estjén. Egy évben legtöbb kétszer lépnének fel ugyanabban a városban, harmadjára Béfé szerint már unnánk a poénjaikat. És fellépnek az idei Félszigeten is – szúrt oda Béfé a MIÉRT-es szervezésű bebukott fesztiválnak.

A humoristák versenyét átdobták a Felméri Péter – Zsók Levente-nemzedék feje fölött egyenesen az Y generáció ölébe: a 12. Humorfesztivál programigazgatója Kun Zsolt és György Botond lett. Kun Zsolt főállású humoristaként, vagyis munkanélküliként mutatkozott be, György Botond pedig első éves egyetemista a szociológián.

Téesz ünnepélyesen átadja a humorfesztes email jelszavát Kun Zsoltnak.

György Botond szakmai referenciáját Béfé biztosította, aki szerint az garantálja a Humorfeszt jobb menedzsmentjét, hogy Botond a testvérével közös névjegykártyát készített, amelyen a nevük mellett az szerepelt: stand-up és vízszerelés. Kun Zsoltot pedig nagyon jó kapcsolattartóként ajánlotta mindenki figyelmébe, ő foglalkozik majd a versennyel és a versenyzőkkel.

Legalább olyan sikeres Humorfeszteket és még több felfedezendő tehetséget remél Jakab Adorján, a rendezvény MIÉRT-es / RMDSZ-es főszervezője, és a Szomszédnéniénél sikeresebb karriert kívánt új kollégáinak.

A megújulás első konkrét jele, hogy az eddigi ezer lej helyett idén kétezer lej lesz a humoristák versenyének fődíja, amely április 23-26. között zajlik majd három városban.

Kun Zsolt és György Botond

Bár tudják, hogy az új tehetségek konkurenciát jelentenek majd számukra, de mivel ők is Humorfeszten kezdték, másoknak is szeretnék biztosítani a verseny lehetőségét, mondta György Botond. Április 1-én délig várják a jelentkezéseket a verseny@humorfeszt.ro címre. Korhatár nincs, csak időkorlát: legfeljebb öt perc alatt előadható szöveggel kell készülni.

A menetrendről egyelőre csak annyit tudni, hogy 24-én Kolozsváron lesz az Erdélyek Estje kizárólag erdélyi humoristákkal (Szomszédnéni, Felméri Péter, Zsók Levente, az Open Stage, az új szervezők stb.). A többi helyszín sztárvendége Beliczai Balázs, a Showder Klub humoristája lesz, illetve fellép Kun Zsolt és György Botond is.

Az előválogatók helyszíneit annak függvényében állapítják meg, hogy honnan jeletkeznek majd a versenyzők.

A Humorfesztivál

  • április 23-án kezdődik Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes előadótermében, 
  • 24-én Kolozsváron folytatódik a válogatott versenyzők vetélkedőjével és a befutott humoristák estjével a Győzelem / Victoria moziban,
  • 25-én a gálát a kolozsvári Florin Piersic moziban tartják,
  • 26-án pedig a humoristák a kézdivásárhelyi színházban lépnek fel.

Jegyeket április elsejétől lehet majd vásárolni a biletmaster.ro honlapon és az egyes helyszínek pénztárainál, de hogy mennyiért, az majd csak április elsején derül ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro