Ezért több magyarországi településen is tüntetnek az erdélyi magyar önrendelkezésért.
Nemcsak Romániában, hanem több magyarországi településen is lesznek megemlékezések ma, a székely szabadság napján.
Budapesten, a Hősök terén este 6 órakor tart megemlékezést a Székelyföldért Társaság. Emellett több vidéki településen is megemlékeznek a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely szabadság napjává nyilvánított.
Székesfehérváron a Magyarok Világszövetsége ottani szervezete, a Fejér Szövetség a Maros-hegy körforgalmában tart mécsesgyújtást, hogy kifejezzék együttérzésüket székely testvéreik „önrendelkezési küzdelmei iránt".
Komárom-Esztergom megyében, Esztergomban, a Mária-Valéria Híd hídfőjénél gyertyás megemlékezést tart és felvonja a székely zászlót az Ezredév Polgári Társulás, az Esztergomi Polgári Körök, és a felvidéki Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szolnokon a belvárosi nagytemplomnál, a székely származású vitéz Nagy Gyula altábornagy és vitéz Nagy Áron vezérőrnagy emléktáblájánál szimpátiatüntetést tartanak. Ünnepi beszédet mond Lázár Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő.
Az évfordulón az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szerveznek évről évre megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Az SZNT az idén is felvonulással és a prefektusi hivatal előtti tiltakozó megmozdulással társította volna a megemlékezést, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azonban csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte. A felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, és a felvonulás által érintett egyik helyszínen korábban már más rendezvényt engedélyezett. Keddre Sepsiszentgyörgyre, Gyergyószentmiklósra és több más székelyföldi településre is tüntetéseket hirdettek emiatt helyi kezdeményezők.
Kép: mno.hu
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.