// 2026. november 7., szombat // Rezso

310 millió eurót követel az állam a korruptaktól

// HIRDETÉS

Összesen ekkora értékű korrupciós károkozásban született jogerős ítélet, amit végre kell hajtani.

A jogerős bírósági ítéletekben megállapított kárt, amit korrupciós bűncselekményekkel okoztak, be kell hajtani az elítélteken - jelentette ki kedden Laura Codruţa Kövesi, a DNA vezető ügyésze a főügyészség éves mérlegének bemutatása előtt. 

Összesen 310 millió euró értékben született már olyan jogerős bírósági végzés a DNA által indított korrupciós ügyekben, amely vagyonelkobzással, az okozott kár megtérítésével jár, és ezeknek érvényt kell szerezni, véli a főügyész. A DNA mérlegének tegnapi bemutatásán elmondta, ez az összeg az orvosok évi fizetését teszi ki.

A kár megtérítésével ráadásul nemcsak büntetni lehet hatékonyan, hanem hozzájárulna a megelőzéshez, elrettentene a korrupciós bűncselekményektől - mondta Kövesi. 

Tavaly a DNA 303 millió euró értékben foglalt le javakat, ez az intézmény évi költségvetésének a 13-szorosa. 2014-ben 150 millió euró volt ez az érték, ami viszont csak 4-5 év múlva lehet az állami vagyon része, miután jogerős ítéletek születnek azokban az ügyekben, amelyekben lefoglalták ezeket a javakat.

A kormány francia mintára létre fog hozni külön egy hivatalt a büntetőperek során elkobzott vagyontárgyak értékesítésére, hogy legalább 25 százalékra emelje a megtérített kár arányát, amely jelenleg rendkívül alacsony. Az új struktúra neve a Lefoglalt/Elkobzott Javak Kezelésének Országos Hivatala lesz, derítette ki a Mediafax hírügynökség.

Jelenleg az ilyen javak kezelését több hivatal végzi, de összehangolás és irányitás nélkül, ezért nagyon kevés pénz folyik be ebből az adóhivatalba. 2013-ban például 434 millió euró értékben foglaltak le javakat, de a ténylegesen elkobzott javak értéke az adóhivatal kimutatása szerint mindössze 7,6 millió euró volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro