// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Németország rendesen profitál a románokból

// HIRDETÉS

Prímán beilleszkednek a romániai vendégmunkások. Már tanulmány is cáfolja az előítéleteket.

A románok a legjobban beilleszkedett külföldi vendégmunkások közé tartoznak, és Németország is profitál abból, hogy sok román dolgozik vagy tanul az országban – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hétfőn Bukarestben, miután román kollégájával, Bogdan Aurescuval találkozott.

A német diplomácia vezetője megjegyezte: ezt egy közelmúltban megjelent tanulmányra alapozva állíthatja, amely rácáfolt azokra az előítéleteken alapuló híradásokra, amelyek rossz fényben tűntették fel a Németországban élő mintegy 350 ezer fős román közösséget.

A két tárcavezető közös sajtóértekezletén Steinmeier rámutatott: másfelől Romániában egy olyan, 900 éves múltra visszatekintő német közösség él, amelynél a

„nemzetiség békésen nyilvánul meg, úgy, ahogy más európai régiók esetében is kívánatos lenne”.

Aurescu is azt hangsúlyozta: a romániai német kisebbség fontos összekötő elem a két ország kulturális és gazdasági kapcsolataiban, amely nagyban hozzájárul Románia megítélésének javításához, a német-román gazdasági kapcsolatok bővítéséhez. A két miniszter egyetértett abban, hogy bátorítani kell a német befektetők Románia iránti érdeklődését: ez – húszezer német tőkéjű vállalattal és évi 20 milliárd eurós kereskedelmi forgalommal – Románia első számú gazdasági partnerévé tette Németországot.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az ukrán válság veszélyezteti-e Románia és Bulgária felvételét a schengeni térségbe, Steinmeier azt monda: sok mindent megváltoztatott a válság, de a schengeni csatlakozás feltételeit nem. A román és bolgár csatlakozás dátumáról nem bocsátkozott jóslatokba, de úgy vélte: „meg kell találni a továbblépés módját”, miután Brüsszel kedvező változásokról számolt be

a két országról kiadott legutóbbi igazságügyi országjelentésében.

Románia schengeni csatlakozásának halogatásáról Aurescu megjegyezte: Románia gyakorlatilag már most is úgy őrzi határait, mintha tagja lenne a belső határellenőrzés nélküli övezetnek, és eredményesen védi az európai térséget az illegális migrációval és más veszélyekkel szemben.

Steinmeier Bukaresben Klaus Johannis államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel is találkozott, hétfő délután pedig Nagyszebenben vesz részt a Romániai Németek Demokrata Fóruma fennállásának negyed évszázados jubileumi ünnepségén.

Fotó: mae.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro