Mivel több lecsukott miniszter is panaszkodott az embertelen állapotokra.
Valamennyi romániai börtönben és rendőrségi fogdában megvizsgálják, tiszteletben tartják-e az emberi jogokat - jelentette be csütörtökön a bukaresti ombudsmani hivatal, miután több, rács mögé került volt miniszter panaszkodott a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó állapotokra.
A hét elején a korrupcióért ötéves szabadságvesztésre ítélt Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági miniszter, korábban pedig az előzetes letartóztatásba került Elena Udrea volt turisztikai miniszter minősítette megalázónak fogvatartási körülményeit. Udrea kérvényt is benyújtott, hogy saját költségén kimeszeltethesse fogdáját, és a törökvécés mellékhelyiséget civilizáltabbá tegye - kérelmét azonban elutasították.
Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter csütörtökön elismerte, hogy egyes börtönökben valóban az emberi méltóságot sértő állapotok uralkodnak. „Most olyanok is megtapasztalták, hogy a börtön nem szálloda, akik korábban tehettek volna valamit a helyzet javításáért" - jegyezte meg Cazanciuc.
A szaktárca vezetője szerint egymilliárd euróra lenne szükség, hogy civilizált viszonyokat alakítsanak ki a túlzsúfolt romániai börtönökben. Bukarest ehhez európai forrásokat próbál szerezni.
A wall-street.ro portál szerdán átfogó körképet közölt a 44 romániai büntetés-végrehajtási intézményről, amelyekben csaknem 30 ezer elítéltet (köztük 1500 nőt) tartanak fogva. A román törvények szerint minden elítéltnek legalább 4 négyzetméternyi terület járna: ha ezt betartanák, akkor a börtönhálózat kevesebb mint 20 ezer elítéltet fogadhatna be. Ha az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ajánlásait is figyelembe vennék, akkor 11 ezren férnének el - írta a lap.
Románia ugyanis sorozatban veszíti el a börtönviszonyok miatt indított pereket Strasbourgban, csak tavaly 200 ezer eurónyi kártérítést ítélt meg az EJEB a raboknak. A körkép szerzői szerint azonban nem a helyszűke az egyedüli gond: sokhelyütt siralmasak a higiéniai körülmények, a börtönlakók poloskákkal és rágcsálókkal osztoznak celláikon.
A romániai büntetés-végrehajtás évi 200 millió eurónyi pénzből gazdálkodik, aminek a 70 százaléka a börtönőrök fizetésére megy. Egy elítéltre átlagosan havi 118 eurót költenek, napi élelemadagjukra pedig kevesebb mint egy eurót - írta a wall-street.ro.
Romániában eddig tizenhárom volt kormánytagot ítéltek jogerősen börtönbüntetésre és további 15 - korrupciós ügyekben meggyanúsított vagy bíróság elé állított - volt miniszter számolhat azzal a lehetőséggel, hogy saját bőrén is megtapasztalja, milyenek a börtönviszonyok az országban.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.