Borisz Nyemcov vezető orosz ellenzéki politikust és parlamenti képviselőt szombatra virradóra lőtték le Moszkvában. Kitervelt leszámolás lehetett.
Jelena Alekszejeva belügyi szóvivő szerint Nyemcov egy hölggyel sétált az orosz főváros egyik hídján, amikor az ismeretlen támadó egy fehér színű gépkocsiból tüzet nyitott rá, és 7-9 golyót eresztett a politikusba. Orosz hírügynökségek a rendőrségre hivatkozva közölték, hogy Nyemcov, röviddel a gyilkosság előtt, a Vörös téren lévő GUM bevásárlóközpont egyik éttermében vacsorázott az ukrán hölggyel, majd sétálni indultak. A merénylők egyik cinkostársa feltehetően az étteremtől figyelte őket, továbbította társainak az információkat, vagyis a gyilkosságot alaposan megtervezték.
A rendőrség hajtóvadászatot indított a tettes kézre kerítésére. Az 56 éves politikus az RPR-Parnasz párt társelnöke, korábban miniszterelnök-helyettes volt, keményen bírálta Vlagyimir Putyin orosz államfőt. Egyike volt azon kevés moszkvai politikusoknak, akik nem értettek egyet Moszkva ukrajnai politikájával és a Krím annektálásával, és ennek nyíltan hangot is adott. Állítólag éppen arra készült, hogy
Petro Porosenko ukrán elnök közölte, hogy sokkolta Borisz Nyemcov halálának híre. Úgy fogalmazott közleményében, hogy Nyemcov Ukrajnát Oroszországgal összekötő „hidacska” volt, amelyet a gyilkosok leromboltak. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kijelentette, hogy Nyemcov hazafi és Ukrajna „nagy barátja” volt.

Fotó: AFP
Vlagyimir Putyin arra utasította az orosz nyomozó bizottság, a belügyminisztérium és a szövetségi biztonsági szolgálat (FSZB) vezetőit, hogy hozzanak létre külön nyomozócsoportot a gyilkosság felderítésére, és személyesen irányítsák a nyomozati eljárást. Az orosz elnöke leszögezte, hogy Borisz Nyemcov megölése „minden jellemzőjében bérgyilkosság és kizárólag provokatív jellegű volt”. Putyin mély részvétét fejezte ki a meggyilkolt politikus hozzátartozóinak. Együttérzését fejezte ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnök is.

Fotó: nbcnews.com
Barack Obama amerikai elnök elítélte a „brutális” merényletet – közölte pénteken a Fehér Ház. Az amerikai elnök felszólította az orosz kormányt, hogy folytasson le „gyors, pártatlan és átlátható” nyomozást, és állíttassa bíróság elé a tetteseket. Obama közölte, hogy csodálta Nyemcov bátorságát, és a korrupció elleni harcban tanúsított eltökéltségét. „Nyemcov saját országa állhatatos védelmezője volt, és honfitársai olyan jogaiért küzdött, amelyek minden embert megilletnek” – mondta Obama.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.