// 2026. október 14., szerda // Helén

Kelemen: lassan valósulnak meg a kisebbségi jogok

// HIRDETÉS

A jogok gyakorlatba ültetése most konkrétan stagnál, sőt van, ahol éppen nyirbálni készülnek őket.

Romániában lassú lépésekkel halad a kisebbségek jogainak gyakorlatba ültetése, és az Európai Unió intézményeinek is felül kell vizsgálniuk viszonyulásukat a nemzeti kisebbségek kérdéshez - hangsúlyozta csütörtökön Marosvásárhelyen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A politikus részt vett a Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségekről szóló szemináriumsorozatán, amelyet minden évben megrendeznek a városban. Kelemen szerint Romániában számos előrelépés történt a nemzeti kisebbségek jogait szabályozó törvényi keret bővítése vonatkozásában, de ez a folyamat jelenleg stagnál. A megszerzett jogok megnyirbálására is vannak kevésbé átlátható intézkedések, ilyen például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esete. Az RMDSZ elnöke arra utalt, hogy a román és magyar nyelvű egyetemen évek óta rendezetlen a magyar tagozat helyzete, miután az egyetem román többségű szenátusa nem akarja alkalmazni az oktatási törvénybe foglalt előírásokat, miszerint a MOGYE multikulturális egyetem, ahol a magyar oktatás külön tanszékekbe szerveződik.

Rámutatott: az identitásmegőrzés határozott intézményes garanciáira maguknak a kisebbségekhez tartozóknak kell azt mondaniuk, hogy kielégítőek és elfogadhatóak, nem elég Romániát csupán elnevezni „európai kisebbségi modellnek".

Felidézte a Minority SafePack nevű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést, amelyet elutasított az Európai Bizottság. Elmondta: a jogi folyamat még zajlik, és továbbra is kérdéses, hogy a bürokratikus procedúrák miatt dobta vissza az Európai Bizottság, vagy a kezdeményezés alapgondolatát utasítja el.

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta a román-magyar párbeszéd fontosságát. Rámutatott: számos előrelépés történt Romániában a kisebbségvédelem terén, de így is akad még tennivaló. Hangsúlyozta: nem elég elméleti szinten megfogalmazni a megoldásokat, ha ezek a gyakorlatba ültetéskor elakadnak. El kellene érni azt - mondta -, hogy a román állam intézményei az európai dokumentumok és a román törvénykezés előírásainak szellemében pozitív magatartást tanúsítsanak akár a többnyelvűség, akár a MOGYE vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírásainak alkalmazása iránt.

A szemináriumon részt vett Laurențiu Ștefan, aki Klaus Johannis román államelnök tanácsadója. Ștefan arról biztosította a résztvevőket, hogy az elnöki hivatal figyelni fog a törvényi keret alkalmazására és az intézmények működésére. Rámutatott: nem csak a kisebbségvédelem területén tapasztalták azt, hogy az intézmények nem alkalmazzák a törvényeket, így Ștefan szerint rendszerszintű problémáról van szó. Nyomatékosította, hogy Johannis céljai között szerepel ráirányítani a közvélemény figyelmét az intézmények hatékony és törvényes működésének szükségességére.

A résztvevőket levélben üdvözölte Valeriu Zgonea szociáldemokrata képviselőházi elnök, aki szerint Románia következetes volt a nemzeti kisebbségek jogai területén, és mintaországgá vált ebből a szempontból. Zgonea szerint a román hatóságok szigorúan figyelemmel követik a törvényi keret alkalmazását. Kiemelte, hogy a parlamentben nem léteznek szélsőséges szervezetek.

Mihai Voicu, az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint fontos, hogy a tervezett alkotmánymódosítás során ne legyenek visszalépések a kisebbségi jogok területén.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro