Autonómiáról Minszk után

„Ám még Putyin sem engedte meg magának azt, hogy nevén nevezze a gyermeket, autonómiának az autonómiát, vagy föderalizációnak ezt a különleges státust. Pedig nyilván így gondolta, sőt még ’ígyebben” – ezt budapesti sajtótájékoztatóján nem is rejtette véka alá. Úgy fogalmazott, hogy „valamiféle függetlenség, nevezzük azt decentralizációnak, föderalizációnak vagy autonómiának”.

Nos, ezek után autonómiaköveteléssel fellépni bármely európai országban: nemcsak öngyilkosság, hanem felelőtlenség. Fenntartások eddig is voltak a területi autonómiákkal szemben Európa-szerte, főképp az etnikailag sokszínű Közép-Kelet-Európában, de ezt most már a zsigerivé vált Putyin-ellenesség is tetézi. Borítékolni lehet, hogy még ha a napnál nyilvánvalóbban is jogos ez az igény, csuklóból fogják lesöpörni bármely magát nemzetállamnak nevező uniós tagországban és Brüsszelben egyaránt mindaddig, míg Vlagyimir Putyin elsőszámú ellenségnek számít.

A fegyverszünet ugyan kezd működni, de rendkívül törékeny, s a végső rendezés még nagyon messze van Kelet-Ukrajnában. De ha még minden oroszok ura, Putyin is képes volt virágnyelven megfogalmazni ezt a követelést a minszki szerződésben, ha az atomfegyverei biztosította zsarolási potenciálja mellett is úgy gondolta, hogy legalább a látszat kedvéért engedni kell, akkor milyen esélye van bármely békés kisebbségi szervezetnek vagy bárkinek arra, hogy területi autonómia igénye mellé támogatást szerezzen?

Mindezeken túl azzal is számolni kell, hogy az autonómia mint hívószó elveszítette tényleges vonzerejét a közösségen belül. Negyedszázada ezzel kampányol minden erdélyi magyar párt, miközben választásról-választásra csökken a magyar részvétel, s immár olyan szintre süllyedt, hogy veszélyezteti a parlamenti képviseletet. A román választási törvény körvonalazódó módosítása – a listás választás újrabevezetése – reményt ad a képviselet megőrzésére, de nem biztosíték.

Johannis győzelme után ugyanis egyetlen román kormányzó – és nem kormányzó, de arra törekedő – párt sem engedheti meg magának, hogy ne könnyítse meg a külföldön élő, illetve könnyített honosítással állampolgárságot szerző románok szavazatát. Ez pedig tudjuk, mit jelent: az erdélyi magyarok számaránya tovább csökken, az öt százalékos küszöb nehezebben érhető el.

Nyilván nehéz lemondani már-már szentírássá rögzült lózungokról, biztos árulózást, megalkuvózást vonz maga után bizonyos rétegekben, de a valóság figyelmen kívül hagyása hosszú ideig büntetlenül nem lehetséges. Ha élni akarunk, akkor tudomásul kell venni, hogy nem valamiféle űrben élünk, s ahogyan a gazdaságok is lekövetik azonnal a nemzetközi tendenciákat, úgy a politikai, retorikai céloknak, módszereknek, eszközöknek is alkalmazkodniuk kell a világ változásaihoz. A számítógép korában nem írunk írógéppel, az internet óta nem cetliken jegyzetelünk a könyvtárakban, hanem Google-n keresünk, s nem lóháton megyünk Brüsszelbe, hanem repülőgépen.

Nem önfeladást, hanem az idők szavának megértését szorgalmazom. Ha nem találjuk meg azokat a hívószavakat, módozatokat, amelyek a közösség választópolgárait is visszahozzák az urnákhoz, akkor tényleg le kell számolni majd mindenféle autonómia álommal.

Ha eddig lettek volna kétségeink efelől, Minszk óta már nem lehetnek."