Börtönbe is kerülhetnek azok a bukaresti ingatlantulajdonosok, akik nem gondoskodnak a kiemelten omlásveszélyesnek nyilvánított ingatlanjaikról és jön egy földrengés.
Bukarest főpolgármestere arra figyelmeztette a kiemelten omlásveszélyesnek nyilvánított ingatlanok tulajdonosait, hogy gondatlanságból elkövetett emberölésért is felelősségre vonhatják őket, amennyiben nem gondoskodnak idejében a tartószerkezet megerősítéséről és emiatt egy erős földrengés nyomán esetleg összedől az épület.
Sorin Oprescu főpolgármester pénteki sajtóértekezletén kijelentette: szeizmológiai szempontból Bukarest a legveszélyeztetettebb európai főváros, világviszonylatban pedig a veszélyeztetettségi lista tizedik helyén szerepel. Bukarest alig több mint 100 kilométernyire található a Kárpátok kanyarulatának szeizmikus szempontból aktív térségétől, ahol 100 kilométernyi mélységben a tektonikus lemezek elmozdulása gyakran földrengéseket okoz.
Az önkormányzati vezető rámutatott: az ingatlantulajdonosok többségének felelőtlen hozzáállása miatt az utóbbi évtizedben mindössze 42 épületet erősítettek meg abból a 370-ből, amely a szakemberek szerint összedőlhet egy erős földmozgásban. Bukarestben vörös körrel jelölték meg azokat az épületeket, amelyek a szakemberek szerint nem bírna ki egy erős földrengést.
A kiemelten omlásveszélyes épületek közül 186 három emeletesnél magasabb épületet közveszélyesnek minősítettek, akárcsak azokat, amelyekben üzletek vagy intézmények működnek. Ezek megerősítésére a tulajdonosok anyagi támogatást kapnak az államtól, a javítások idejére pedig az önkormányzat szükséglakásokat biztosít a lakóknak, mégis alig 19 korábban közveszélyesnek nyilvánított épületet sikerült csak biztonságossá tenni az utóbbi években.
A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 1977 március 4-én bekövetkezett 7,2-es erősségű földrengésben csaknem 1600-an haltak meg (több mint 1400-an Bukarestben), és több mint 11 ezer ember megsebesült. Bukarestben mindennaposak a Richter-skála szerinti 3-4-es erősségű földmozgások, 2013 őszén és tavaly novemberben pedig 5,6-os földrengés rázta meg a fővárost.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.