// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Kelemen: Romániában visszafelé forog a történelem kereke

// HIRDETÉS

Hiszen jogokat vonhatnak vissza és már visszaadott ingatlanokat államosíthatnak újra.

Magyarországon és Erdélyben azok az igazán erős közösségek, amelyek jövőjük tervezésekor figyelemmel vannak az egyházra és a keresztény értékekre – jelentette ki szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Kelemen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel együtt a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye új zarándokközpontjának ünnepélyes avatásán vett részt.

A politikus utalt arra, az állam és az egyház viszonya árnyaltabb Romániában, mint Magyarországon, a román állam ugyanis még nem rendezte a romániai magyar történelmi egyházak és a romániai görög katolikus egyházak ingatlanjaival és tulajdonaival kapcsolatos kérdést.

Visszafelé is foroghat a történelem kereke, már visszaszolgáltatott ingatlant államosíthatnak, már megszerzett jogokat visszavonhatnak, de nem szabad úgy tennünk, mintha ennek nem lenne jelentősége - fogalmazott Kelemen Hunor.

Semjén Zsolt arról beszélt: az emberek testi és lelki gyarapodását segíti, ha az egyház szabadon betöltheti szolgálatát. A kereszténydemokrata politikus a kommunizmus áldozatainak emléknapjára utalva hangsúlyozta, az ateizmusra és istentelenségre épülő kommunizmus árnyékában a zarándokközpont átadása szimbolikus jelentőséggel bír.

A beszédek előtt Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke szentelte fel és áldotta meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, több mint 649 ezer euróból (198 millió forint) felépült új zarándokközpontot.

A Mária sugara - Közös vallásturisztikai értékek megőrzése és bemutatása című, 1,3 millió euró (397 millió forint) költségvetésű nagyprojekt egyik elemeként elkészült, mintegy 600 négyzetméteres központban a zarándokok fogadására, rendezvények és konferenciák megtartására is alkalmas termeket alakítottak ki, illetve a létesítmény négy kisebb - tárgyalásokra, gyóntatásra, kiscsoportos foglalkozásokra alkalmas - helyiséggel is rendelkezik. Az új épületben orvosi szoba, vizesblokkal felszerelt baba-mama szoba, egy játszóház és egy kegytárgybolt egyaránt helyet kapott.

A program keretében a máriapócsi zarándokház felépítésén kívül a Máriapócs-Szatmárnémeti vonal mentén a nagykárolyi görög katolikus templom és közvetlen környezetének felújítása, a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus plébániatemplom épületének felújítása, valamint a szatmárnémeti román görög katolikus Popp Aurel-kápolna rekonstrukciója is megvalósult.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro