// 2026. november 7., szombat // Rezso

Már idén befigyelhet az áfacsökkentés

// HIRDETÉS

Hogy már a karácsonyi és szilveszteri nagybevásárlás előtt olcsóbban tudjunk vásárolni – mondja a kormány.

Úgy tűnik, nem kell 2016-ig várni, hogy csökkenjen az általános forgalmi adó (áfa/TVA), illetve a jövedéki adó: Darius Vâlcov pénzügyminiszter csütörtökön bejelentette, a közvitán levő adótörvénykönyv e két intézkedését már az év végén bevezetnék, felpörgetve ezáltal a november–decemberi fogyasztást, amely amúgy is csúcsot jelent az év más hónapjaihoz képest. A tárcavezető ugyanakkor abbéli reményét fejezte ki, hogy a parlament június elejéig elfogadja a jogszabálycsomagot, illetve az nem szenved alapvető módosításokat.

Amint arról beszámoltunk, a kormány által szerdán első olvasatban tárgyalt új adótörvénykönyv egyebek mellett az általános áfa 24 százalékról 20 százalékra történő csökkentésével számol, miközben 9 százalékra tervezik visszaszorítani a hús, a hal, a zöldségek, valamint a gyümölcsök általános forgalmi adóját.

A kormány ugyanakkor azt tervezi, hogy csökkenti az üzemanyagok és a szeszes italok jövedéki adóját, miközben a hazai kőolaj és kávé, illetve az ékszerek, bundák és gépkocsik esetében el is törli azt. A javaslat értelmében a gázolaj jövedéki adója 20 százalékkal, az ólommentes benziné 18,62 százalékkal, míg az ólmos benziné 16,28 százalékkal esne vissza.

A sör jövedéki adója eközben 15,38 százalékkal, a habzó boroké 70 százalékkal, az egyéb erjesztett habzó italoké 77,7 százalékkal, míg az etilalkoholé 30 százalékkal csökkenne. Számottevően, a jelenlegi hektoliterenkénti 47,38 lejről 396,84 lejre nő ellenben a csendes erjesztett italok – ami nem bor vagy sör – jövedéki adója.

A kormány egyébként nem egyeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel a tervezett intézkedésekről – árulta el Darius Vâlcov az egyik hírcsatornának nyilatkozva. Mint emlékeztetett, a készenlétihitel-megállapodás szeptemberben lejár, a tárcavezető pedig azt a forgatókönyvet nevezte valószínűbbnek, miszerint Románia nem köt újabb szerződést a trojkával.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro