// 2026. november 7., szombat // Rezso

Johannis: Bukarest figyel az ukrajnai románokra

// HIRDETÉS

És nem tervez fegyvert szállítani az ukránoknak.

Románia nem tervezi azt, hogy fegyverekkel segítse Ukrajnát, mert a fegyverszállítmányok még sosem hoztak békét valamely konfliktusövezet számára - jelentette ki csütörtökön Klaus Johannis román államfő egy televíziós interjúban.

Leszögezte: ezt a lehetőséget Bukarest csak akkor fogja - partnereivel egyeztetve - fontolóra venni, ha „lényegesen rosszabbra fordulna a helyzet" Kelet-Ukrajnában.
Riporteri kérdésre válaszolva Johannis azt mondta: nem hiszi, hogy a fegyveres konfliktus elérné a román határt, de az Ukrajnában harcoló felek máris „túlságosan messzire jutottak".

Johannis megerősítette: Románia részt kíván venni az ukrán válság megoldását célzó erőfeszítésekben, és azt szeretné, hogy tiszteletben tartsák Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és nemzetközileg elismert határait.

A román elnök szerint nem kétséges, hogy Kelet-Ukrajnában „katonai beavatkozásról" van szó.

„Egyesek szakadárokról beszélnek, de - ahogy egy európai kormányfő is megjegyezte - az ott lévő tankokat nem lehetett az interneten megvásárolni. Azok a szomszédból érkeztek" - mondta Johannis, anélkül, hogy az interjúban megnevezte volna a konfliktustérséggel szomszédos Oroszországot.

Arra a kérdésre, hogy nem aggódik-e az Ukrajnában élő 400 ezres románságért, Johannis azt mondta: az ott élő románokat ugyanúgy érinti a konfliktus, mint a többségi ukránokat, vagy a magyar kisebbséget, de a rendelkezésére álló információk nem juttatták arra a következtetésre, hogy Kijev etnikai diszkriminációt alkalmazna a katonai mozgósítás során.

Románia mindazonáltal továbbra kiemelt figyelmet szentel az ukrajnai románok helyzetének és ezt a témát a március 17-én esedékes kijevi hivatalos látogatása alkalmával is fel akarja vetni - mondta a decemberben hivatalba lépett román államfő.

Elődje, Traian Băsescu sokkal keményebb szavakkal bírálta Moszkvát, és több nyilatkozatában is azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy a nemzetközi jogot felrúgva, erőszakkal akarja helyreállítani az egykori Szovjetuniót.
Az elnöki hivatalban történt váltáskor Johannis jelezte, nem kíván változtatni a román külpolitikán, ugyanakkor a román diplomácia irányvonalát az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő stratégiai partnerség, illetve az ország NATO- és európai uniós tagsága határozza majd meg.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro