Egy férfi két helyszínen is lövöldözni kezdett, két embert megölt. Majd vele is végeztek.
Két helyen is lövöldözni kezdett szombaton, illetve vasárnap hajnalban egy férfi Koppenhágában, két személyt megölve, többet pedig megsebesítve. A férfit végül vasárnap reggel a dán főváros egyik pályaudvarának közelében lelőtték a rendőrök, miután tüzet nyitott rájuk.
A két korábbi lövöldözésben - amelyek egyikét egy kulturális rendezvényen, a másikat egy zsinagógánál követték el - két polgári személy meghalt, és öt rendőr megsebesült. A tettesek elmenekültek, kilétük ismeretlen.
A pályaudvari incidens közvetlen előzménye, hogy a rendőrség megfigyelés alá vett egy épületet. A helyszínen megjelent egy férfi, akit a rendőrök igazoltatni akartak. Ekkor a férfi azonnal lőtt, a rendőrök pedig viszonozták a tüzet. A tűzpárbajban rendőrnek nem esett bántódása - közölte a rendőrség a Twitteren.
Először szombat délután lövöldözött egy férfi egy koppenhágai kulturális központ kávézójánál, ahol rendezvényt tartottak a szólás szabadságáról. Az eseményt az a svéd karikaturista vezette, aki évekkel ezelőtt egy rajzsorozatában Mohamed prófétát kutyatesttel ábrázolta. A lövések következtében egy 40 éves férfi meghalt, három rendőr megsebesült.
A tettes a kávéház ablakain keresztül lőtt a bent ülőkre, és szemtanúk szerint be is akart hatolni, de ez nem sikerült neki. Az esemény biztonságára ügyelő rendőrök viszonozták a tüzet, de a támadónak sikerült egy személyautón elmenekülnie. A rendőrség az autót később üresen megtalálta Koppenhága északi részén. Kiderült, hogy a gépkocsit a tettes ellopta. Korábbi jelentések szerint a támadónak volt egy tettestársa, de a rendőrség megerősítette, hogy a szemtanúk vallomásai alapján csak egy támadó volt, akiről készült fénykép egy parkolóban. A rendőrség nyilvánosságra hozta a képet, amelyen a körülbelül 185 centiméter magas, sportos, 25 és 30 év közötti férfi sötét dzsekit és bordó sapkát vagy csuklyát visel.
A rendőrség szerint a 40 éves férfi, aki életét vesztette, a rendezvény egyik résztvevője volt. Személyazonosságát nem közölték.
Egy embert halálosan megsebesítettek a fején, és két rendőr is megsebesült hajnalban egy zsinagógánál - jelentette később a dán rendőrség.
A hatóságok akkor még nem tudták megmondani, hogy az újabb támadás összefüggésben volt-e a szombat délutáni lövöldözéssel. A zsinagógához a lövöldöző a jelentések szerint gyalog érkezett, majd hasonló módon elmenekült a helyszínről.
A TV2 dán tévé később azt jelentette, hogy a zsinagógánál éjfél után egy-két órával történt támadás halálos áldozata az imaház egy fiatal zsidó biztonsági őre volt. A tévével Dan Rosenberg Asmussen, a helyi zsidó közösség elnöke közölte ezt. "A zsidó közösség tagja volt, és ellenőrizte azokat, akik egy bár micvá avatóünnepségre érkeztek a zsinagógába" - mondta Asmussen. A támadó feltehetőleg be akart jutni az épületbe, ahol már mintegy 80 ember tartózkodott. A januári párizsi terrorista merényletek hatására a dániai zsidó közösség megerősítette biztonsági intézkedéseit - tette hozzá a közösségi elnök. A biztonsági őr néhány órával a támadás után belehalt sérülésébe.
A kulturális központnál délután lezajlott lövöldözést a kormány terrortámadásnak minősítette. Vasárnap hajnalban az amerikai kormányzat és a NATO főtitkára is elítélte a koppenhágai támadásokat.
A 68 éves Lars Vilks már számos halálos fenyegetést kapott azóta, hogy 2007-ben kutyaként ábrázolta Mohamedet. A mostani első támadásnak is nyilvánvalóan ő volt a célpontja. Az előadás címe egyébként Művészet, blaszfémia és kifejezési szabadság volt. A második támadás idején a zsinagógában épp egy bár micvára, nagykorúvá avató szertartásra gyűltek össze mintegy nyolcvanan.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.