// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Székely szabadság: Florea továbbra sem engedélyezné a felvonulást

// HIRDETÉS

Provokációtól tart az aggodalmas lelkületű polgármester.

Továbbra sem hajlandó engedélyezni a március 10-re etrvezett magyar tiltakozó felvonulást a marosvásárhelyi polgármester: Dorin Florea kijelentette, helybenhagyja a köztéri rendezvények kérelmeit elbíráló konzultatív bizottság határozatát. A bizottság negatívan véleményezte a március 10-re, a székely szabadság napjára tervezett felvonulást. A polgármester kijelentette: tanácsadó testületei azon az állásponton vannak, hogy provokációkra lehet számítani, ő pedig bízik a véleményükben, ezért nem változtat a döntésen. „Kötelességem mindent megtenni annak érdekében, hogy elejét vegyem az esetleges incidenseknek” – tette hozzá a városvezető.

Mint arról beszámoltunk, a testület múlt hétfőn utasította el a Siculitas Egyesület kérvényét a március 10-én, a Székely Szolidaritás Napján tervezett tiltakozó felvonulás engedélyezésével kapcsolatban. A bizottság ülésén jelen volt a kérvényező nevében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is.

A bizottság azért utasította el a felvonulás jóváhagyását, mivel a szervezők nem tájékoztattak arról, hogy milyen lépéseket terveznek az esetleg a felvonulók közé beszivárgó szélsőséges elemek megnyilvánulásai ellen.

Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője azt vizionálta, hogy a marosvásárhelyi székely felvonulást valakik finanszírozzák, mégpedig külföldről.

Szerinte csak így lehetséges, hogy a szervezők annyi embert odabuszoztatnak, útközben pedig leitatnak, hogy aztán részegen randalírozzanak a városban.

Bretfelean annak a városházi bizottságnak a vezetője is, amely az engedélyköteles köztéri rendezvények megtartására vonatkozó kérvényeket bírálja el.

Kép: punctul.ro
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro