// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Őrizetbe vették Elena Udreát

// HIRDETÉS

Tíz órán át volt bent az ügyészségen, ismerkedett a vádakkal, majd a DNA 24 órás őrizetbe vette.

FRISSÍTÉS: Este negyed tizenegykor kijött az egyik ügyvédje, és bejelentette, a DNA 24 órás őrizetbe vette Elena Udreát, a bíróság holnap dönt a 30 napos előzetes letartóztatásáról. Tíz perccel később távozott Udrea másik ügyvédje, Alexandru Chiciu, aki korábban maga is DNA-ügyész volt, és azt mondta, a két pénzmosás vádjából a DNA az egyiket ejtette.

Kedd délre idézte be a korrupcióellenes ügyészség Elena Udreát, miután hétfőn késő este a parlament megvonta a PMP-s képviselő mentelmi jogát, hogy az ügyészek bűnvádi eljárást indíthassanak ellene két ügyben is.

A korrupcióellenes ügyészség szolgálati visszaéléssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítja a képviselőnőt a Bute boxgála ügyében, amelyet még akkor rendeztek, amikor Udrea turisztikai miniszter volt. A Microsoft-ügyben pedig pénzmosással, befolyással való üzérkedéssel és azzal gyanúsítja Udreát, hogy hamis vagyonnyilatkozatot nyújtott be.

A képviselő ma meg is jelent a DNA bukaresti székházánál, ahol délben azt nyilatkozta, a Microsoft-ügyben készül vallomást tenni. 

A DNA előtt posztoló újságírók szerint Elena Udrea mintegy hét órán át ismerkedett a dosszié tartalmával, majd vallomástételre került sor.

Időközben bevitték a DNA-hoz Stelian Gheorghe üzletembert is, ő az Alina Bica-féle túlértékelt kártérítés kedvezményezettje, de érintett a Microsoft-ügyben is. 

A Microsoft-ügy az elmúlt 10-15 év legszerteágazóbb korrupciós botránya. Legalább tíz miniszter is érintett abban, hogy 2004-ben, majd 2009-ben az állam a piaci értékénél magasabb áron vett szoftvereket, esetenként számítógépeket is iskolák és közintézmények számára, az árból pedig mintegy 18 millió euró szivárgott vissza csúszópénzként a politikusokhoz és a közvetítő üzletemberekhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro