Cél nélküli útkeresés

„So­káig lehetett dicsekedni a visszaszolgáltatással, a visszaszerezett hektárok százezreivel, csakhogy éppen a szövetség politikusainak segítségével tűnnek el az erdőrengetegek, a Székely Mikó Kollégium példája pedig jelzi, az egyházak vagyonának kínkeservesen visszakaparintott töredékét is bármikor újraállamosíthatják.

Az anyanyelvhasználat tömbmagyar vidéken természetes része mindennapjainknak, de nem az a szórványban, s bizony, még itt, Szé­kelyföldön is gondot jelent hivatalos alkalmazása. Hogy regionális nyelvvé nyilvánítsák, éppen olyan elérhetetlen álomnak tetsző, mint az autonómia. A magyar oktatás ugyanoly silány állapotban, mint a román, évtizedek után most kezdenek stratégián gondolkodni azok, akik még a törvény nyújtotta lehetőségek érvényesítését is képtelenek voltak elérni. Megállíthatatlanul fogyunk, óvodák, iskolák szűnnek meg. S mindez csak néhány vetülete életünknek, azok az »eredmények«, melyekkel oly előszeretettel dicsekedtek az elmúlt esztendőkben politikusaink.

Miközben újratervezésről beszélnek, célokról, melyek nem változtak, ezek mibenlétéről alig hallani. Ködösek, távoliak, valami, ami megmaradásunkat szolgálja... Lennének kézenfekvő kapaszkodók – lásd a különböző autonómiaformák –, ám ezek csak kampányok kényszerében kerülnek napirendre, a mostani ünnepi hétköznapokra maradnak az egységről, a szolidaritásról, a jogainkért vívott harcról szóló üres frázisok."