// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Jön a NATO Romániába

// HIRDETÉS

Két NATO-parancsnokságot is létrehoznak idén Romániában, jönnek a brit, amerikai, kanadai, török és lengyel katonák.

Jóváhagyta a NATO csütörtökön a szövetség kelet-európai katonai képességeinek megerősítését. A tagállamok védelmi miniszterei ugyanis megvitatták az úgynevezett készültségi akcióterv részleteit, amelyet az ukrán válságra válaszul alkotott meg a NATO, célja pedig a szövetség védelmi képességeinek megerősítése a keleti tagállamokban.

A szövetség területén rövid időn belül bárhol bevethető, mintegy 5000 fős dandárt állítanak fel. E haderő bevetésének megkönnyítésére több keleti tagállamban kezdetben hat koordinációs parancsnoki egységet hoznak létre, méghozzá a három balti állam, valamint Lengyelország, Románia és Bulgária területén – jelentette be Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Románia két parancsnokságnak is

otthont fog adni - jelentette be Mircea Dusa védelmi miniszter. Az egyik az itt állomásozó gyorsreagálású egységeket fogja irányítani, a másik multinacionális központként a NATO keleti szárnyának csapatátirányításait fogja koordinálni.

Az új parancsnokságokat idén fogják létrehozni, hogy jövőre már működőképesen tudja átvenni az észak-atlanti szövetség. Hamarosan nemzetközi hadgyakorlatokat is fognak Romániában tartani - mondta a NATO-főtitkár.

Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország és Nagy-Britannia vállalta, hogy elsőként küld katonákat az új dandárba – közölte Stoltenberg az Észak-atlanti Tanács védelmi miniszteri ülése után. Romániába brit, amerikai, kanadai, török, bolgár és lengyel katonák is érkezhetnek.

Az új haderő 2016-ban lesz bevethető.

Az 5000 fős dandár szárazföldi csapatokból áll majd, de légi, tengeri és különleges erők támogatására is számíthat. A gyorsreagálású dandár élvonala 48 órán belül, a többi része pedig egy héten belül mozgósítható, emellett további két dandárnyi utánpótlásra is számíthat majd, ha különösen súlyos válság alakulna ki. 

Az úgynevezett NATO reagáló erők teljes létszáma 30 ezerre bővül.

A dandár fő erejét felváltva más-más tagállam, az úgynevezett keretnemzet adja majd, összefogva az egység tevékenységét. Erre a feladatra eddig hat ország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Lengyelország, Spanyolország és Olaszország jelentkezett.

A finanszírozás részleteit majd júniusban fogjuk tisztázni - mondta el újságírói kérdésre Jens Stoltenberg.

A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozásán Hende Csaba honvédelmi miniszter indítványozta, hogy Magyarországon is jöjjön létre egy 40 fős parancsnoki koordinációs központ. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro