// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

RMDSZ: a szólásszabadság azt jelenti, hogy a bírói ítéleteket is lehet kommentálni

// HIRDETÉS

Ez a reakció arra, hogy az igazságszolgáltatási tanács nekiment a bíróságot ekéző Kelemen Hunornak.

Értelmezhetetlennek és indokolatlannak tartja az RMDSZ a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálódását Kelemen Hunor Nagy Zsolt ítéletére vonatkozó kijelentései miatt. „A Bírósági Felügyelet kezdeményezése megkérdőjelezi a szólásszabadság elvét, annak a szólásszabadságnak az elvét, amiért Franciaországban néhány héttel ezelőtt a világ vezetői utcára vonultak és követelték annak betartását” – így értékelte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden a CSM kezdeményezésére indult kivizsgálást.

„A szólásszabadság egy demokráciában azt jelenti, hogy szabad szólni, bármiről szabad beszélni, a jó és a rossz dolgokról egyaránt. Egy diktatúrában pedig bármiről szabad beszélni, ami megfelel a hivatalos retorikának, a szigorú előírásoknak. Utoljára, amikor a Románia alkotmányát olvastam, úgy tűnt, hogy ebben az országban demokrácia van, persze az nem biztos, hogy működik is”– hangsúlyozta Kovács Péter.

A főtitkár határozottan állítja, Kelemen Hunor szövetségi elnök a nyilatkozata által nem befolyásolt senkit, nem gyakorolt nyomást senkire, nem húzott a háttérből szálakat, egy végleges bírósági határozatot tudomásul vett, de elmondta róla az álláspontját – mint ahogyan a Szövetség sok más politikusa is, illetve olyan közvélemény-formálók, akik ismerik, hogy milyen hihetetlen visszaélés történt Nagy Zsolt ügyében.

Kovács Péter szerint a CSM egy politikai állásponttal kapcsolatosan vizsgálódik, azonban amikor a vizsgálati anyagok különböző perekben kiszivárognak a médiába, akkor egyetlen egy ügyészt sem vonnak felelősségre, egyetlen egy ügyésztől sem kérdik meg, hogy történhet az, hogy Romániában az igazságszolgáltatás egyet jelent a médiacirkusszal, hogy Romániában valakit először a médiában a közvélemény ítél el és csak ezután hoz a bíróság határozatot.

„Nem fogunk hallgatni, amikor valakit igazságtalanul börtönbe zárnak, amikor visszaállamosítás történik ebben az országban, akkor sem fogunk hallgatni, amikor egy politikusunkon a DNA egy olyan döntést kér számon, amely meghozatalában nem is vett részt. És akkor sem fogunk hallgatni, amikor terrorizmus vádjával vizsgálják az RMDSZ politikusát, és még akkor sem fogunk, amikor a himnusz eléneklése vagy a magyar nemzeti szimbólumok használata miatt tapasztalunk visszaéléseket” – jelentette ki a Szövetség főtitkára.

Mint ismeretes, a CSM arra szólította az alárendeltségébe tartozó ellenőrző testületet, vizsgálja ki, hogy Kelemen kijelentései, amelyekben megalapozatlannak nevezte az egykori távközlési miniszter elleni, négyéves letöltendő szabadságvesztésről szóló ítéletet, sértik-e az igazságszolgáltatás függetlenségét.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro