// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Merkel Budapesten: fontos a társadalmi párbeszéd

// HIRDETÉS

A német kancellár nem tud mint kezdeni az illiberális demokráciával, Orbán megvédte álláspontját.

A társadalmi párbeszéd jelentőségét méltatta Angela Merkel hétfőn az Országházban. A német kancellár, aki hétfőn érkezett egynapos budapesti látogatásra, az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: a magyar kormánynak nagy többsége van, de az ellenzék, a civil társadalom és a média szerepét is értékelni kell.

A gazdasági kapcsolatokról a kancellár kifejtette:

a magyar makrogazdasági fejlődés örömre ad okot,

és jó, hogy ehhez a német gazdaság hozzájárulhat. A két ország között a kereskedelmi kapcsolatok is nagyon intenzívek – mondta. Hangsúlyozta, hogy a német gazdasági szereplők értékelik a megbízható keretfeltételeket, és ha ezek adottak, akkor hűséges befektetők.

Arról is beszélt, hogy meg kell vizsgálni az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti kapcsolatépítés lehetőségét, ami hosszabb folyamat, de mindkét félnek haszonnal járhat. Mindez azonban nem tántoríthat el az ukrajnai konfliktus megoldásától – tette hozzá.

A német kancellár kérdésre válaszolva közölte: Orbánnal beszéltek a demokráciafelfogásukról is, és itt további egyeztetésekre is szükség lehet. A német kancellár újságírói kérdésre közölte: pártja a kereszténydemokrata, a szociális és a liberális értékekre egyaránt támaszkodik, viszont

az illiberális demokrácia kifejezéssel személy szerint nem tud mit kezdeni.

Németország a magyar történelem elválaszthatatlan része, az elmúlt évek gazdasági együttműködése pedig bizonyíték arra, hogy Németország a magyar jelen és jövő része is lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közös sajtótájékoztatón.

Felidézte a 2010-es választás után tett hivatalos látogatását Angela Merkelnél, aki akkor azt mondta, mindenkinek el kell végeznie a házi feladatát. „Magyarország nagy utat tett meg azóta”, ami a válságtól a munkaalapú gazdaság megteremtéséig vezetett – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja az eurázsiai gazdasági együttműködéssel kapcsolatos német elképzeléseket.

Az illiberális demokráciával kapcsolatos korábbi szavait firtató újságírói kérdésre a miniszterelnök úgy fogalmazta meg álláspontját – amely mellett, mondta, minden nemzetközi fórumon ki fog tartani –, hogy nem minden demokrácia szükségszerűen liberális, s „ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, az

privilégiumot követel egy eszmerendszernek,

amit nem adhatunk meg neki”.

A közös sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy sem Németország, sem Magyarország nem fogja fegyverekkel támogatni Ukrajnát. Angela Merkel elmondta: nem hisz az ukrán konfliktus katonai megoldásában, mindent megtesznek azért, hogy tárgyalásos úton találjanak megoldást. Véleménye szerint mielőbb tűzszünetre van szükség, és ehhez jó kiindulópont a minszki egyezmény.

Orbán Viktor ugyanerre a kérdésre, hogy amennyiben nem sikerül békés úton rendezni a konfliktust, elképzelhetőnek tartja-e, hogy fegyverekkel segítsék Ukrajnát, egyetlen szóval, nemmel felelt.

(fotó: MTI)
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro