A hibákról szó sem esett, az a kérdés nem foglalkoztatta a szónokokat, hogy a szövetség szavazóinak tábora az elmúlt 25 év során mintegy harmadára apadt, hogy immár nem ők a magyarság egyetlen képviselete.
„Két jelentős politikai esemény zajlott a hétvégén: Kolozsváron az RMDSZ ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán választottak új elnökséget. A két különböző helyszínen, más-más szereplőkkel zajlott összejövetel, az elhangzott üzenetek rendkívül pontos kórképet adnak az erdélyi magyar közösség képviseletének jelenlegi állapotáról.
Az RMDSZ gálája az öntömjénezésről szólt, a megvalósításokról, az elért eredményekről. Önmaguk dicsőítésének hőfokát mi sem jelzi jobban, mint Markó Béla exelnök elszólása, aki valami egészen furcsa okfejtés során a jelképeink, himnuszunk, önazonosságunk megőrzése ellen indított hadjárat közepette is talált okot az ünnepre: számára ugyanis elégtétel, hogy amit el akarnak venni az erdélyi magyaroktól – iskolát, himnuszt, zászlót, feliratot –, azt az RMDSZ vívta ki. Csak sok ilyen győzelmet ne kelljen ünnepelnünk! A hibákról szó sem esett, az a kérdés nem foglalkoztatta a szónokokat, hogy a szövetség szavazóinak tábora az elmúlt 25 év során mintegy harmadára apadt, hogy immár nem ők a magyarság egyetlen képviselete, és akik egykor kollégáik voltak, most Marosvásárhelyen próbálták új utakra terelni azt az ellenzéki pártot, melyet a másként gondolkodók RMDSZ-ből való kiszorítása után hoztak létre az autonómiaigény következetes megjelenítése érdekében.
Mely próbálkozás egyébként szintén bal lábbal indult: az Erdélyi Magyar Néppártot megalakulása után három évvel olyannyira feszítették a belső ellentétek, hogy a tisztújító kongresszust igencsak szokatlan módon zárt ajtók mögött tartották. Szilágyi Zsolt elnökké választását éppen ez a körülmény, illetve a mögötte rejlő feszültségek árnyékolják be. Az államfő-választási kampányban jól szerepelt fiatal, mégis tapaszalt politikus alighanem a legjobb választás a Néppárt számára. (...)
A két nagy politikai esemény legfontosabb mondata azonban tőle származik: miután gratulált a fennállásának 25. évét ünneplő RMDSZ-nek, az erdélyi magyar–magyar párbeszéd intézményesítése végett javaslatot tett a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felélesztésére. De vajon Kolozsváron, Bukarestben az ünnepi mámorban meghallják-e józan szót?"
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.