// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az IMF majd megmondja, mi legyen a frankhitelesekkel

// HIRDETÉS

A nemzetközi pénzintézet már jelezte: ellenzi a magáncsődtörvény tervezetét, de a frankhitelek lejesítésével sem ért egyet.

Levélben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magáncsődtörvény tervezet esetleges elfogadása miatt, mert szerintük megfelelő hatástanulmány készítése nélkül annak kedvezőtlen hatása lehet a román pénzpiacra.

A nemzetközi pénzintézet a levelet több miniszternek, a román központi bank kormányzójának és a képviselőház illetékes szakbizottságának is megküldte. Az Agerpres hírügynökség által idézett dokumentum szerint az IMF a külföldi valutában felvett hitelek lejre váltásával kapcsolatos elképzelés sikerességével kapcsolatban is kételyeit fejezte ki, ugyanis úgy vélik,

ez is veszélyezteti a bankrendszer stabilitását.

A múlt héten parlamenti szakbizottság vitatta meg a svájci frankhitelesek megsegítésének lehetőségeit, miután a svájci fizetőeszköz jelentősen megerősödött a lejjel szemben, és az elmúlt napokban többször is történelmi csúcson jegyezték. Darius Vâlcov pénzügyminiszter akkor bejelentette, a kormány a bajba jutott frankhitelesek számára is elérhetővé akarja tenni azt a programot, amely adókedvezménnyel bátorítja, hogy a hitelesek a futamidő meghosszabbításáról, vagyis az adósság átütemezéséről egyezzenek meg a bankokkal.

Ez egy harmadik intézkedés lenne a magáncsődtörvény és a frankhitelek lejesítése mellett.

A parlamenti tanácskozáson a magáncsődtörvénnyel kapcsolatban az volt az egyik fő ellenvetés, hogy megterhelné az igazságszolgáltatást, amennyiben magánszemélyek is kérhetik a csődeljárást. Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön a Jurnalul Național című napilapnak adott interjúban kijelentette: támogatja a magáncsődtörvény intézményének bevezetését, ugyanakkor nem ért egyet a valutahitelek lejre váltásával.

A magáncsődtörvény tervezetéről a képviselőháznak kell kimondania a végső szót, miután a szenátus érdemi vita nélkül decemberben már elfogadta. Az IMF küldöttsége kedden érkezik Romániába a soron következő felülvizsgálati látogatásra. Romániának

elővigyázatossági hitelmegállapodása van a nemzetközi pénzintézettel, ami az idén jár le.

Ponta hétfőn a levélben kifejezett aggodalmakkal kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette: nem ismeri a levél tartalmát. Rámutatott: a kormány és az IMF közötti megbeszélések napirendjén nem szerepel a frankhitelesek ügye, de ha a nemzetközi hitelezők tárgyalni akarnak erről, akkor azt a parlamenttel kell megtenniük.

Fotó: euractiv.com

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro