Bebizonyosodott a civilek gyanúja: a „kis-Verespatakként” emlegetett Felsőcsertésen az önkormányzat illegálisan állította ki a bányaberuházás engedélyét.
Az Országos Építési Főfelügyelőség megállapította, hogy a felsőcsertési polgármesteri hivatal törvénytelenül állította ki a Deva Gold Rt-nek a bányaberuházáshoz szükséges engedélyt. A hatóságok a Mining Watch Romania civil szervezet nyomására kötelezték az önkormányzatot, hogy hozza nyilvánosságra az általa kibocsátott működési engedélyt. A bányászati tevékenységet figyelő szervezet gyanúja beigazolódott: annak ellenére engedélyezték a beruházást, hogy a Deva Gold hiányos dokumentációt nyújtott be. A főfelügyelőség értesítette a Hunyad megyei Prefektúrát, hogy
A civil szervezet képviselői tavaly ősszel találkoztak Felső-Csertés polgármesterével, Petru Cîmpiannal, aki megtagadta az engedély nyilvánosságra hozatalát. A Mining Watch ezt követően értesítette az Országos Építési Főfelügyelőséget.
A felsőcsertési bányaberuházás során egy 456 hektáros területen 45 millió tonna ércből kívánnak 68 tonna aranyat és 490 tonna ezüstöt kinyerni 16 év alatt. A tervek szerint körülbelül 26 ezer tonna cianidot használnának fel a termeléshez, és a toxikus nehézfémeket is tartalmazó több tízmillió tonnányi cianidos zagyot egy 63 hektáros ülepítőtóba eresztenék.
több szennyező baleset, köztük 80 ember halálát okozó gátszakadás is történt már itt. Aggodalomra ad okot, hogy az engedélyeztetési eljárás során a Temes megyei környezetvédelmi hatóság nem kért és nem kapott biztosítékokat kárrendezésre egy esetleges baleset esetén. Az engedély emellett megengedi 187 hektár erdő kivágását és hogy az aranybánya elfoglaljon 108 hektárt az Erdélyi Érchegység Natura 2000 uniós természetvédelmi oltalom alatt álló területéből. A Deva Gold ráadásul a bányászat során 29 millió köbméter vizet kiszivattyúzhat a Marosból.
Fotó: Kolozsváron flashmobbal emlékeztek a csertési tragédiára. Szabó Tünde felvétele
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.