// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

SRI: úgy kell a Nagy Testvér-törvény, mint egy falat kenyér

// HIRDETÉS

És az anyukája életére is megesküszik, hogy a jogszabály nem sérti az emberi jogokat.

Nem sérti a magánélethez való alapvető emberi jogot a kihirdetésre váró információbiztonsági törvény, amelyre az országnak és szövetségeseinek a számítógépes rendszerek elleni támadások kivédése érdekében van szüksége - állította a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egy vasárnap közzétett állásfoglalásban.

A parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen - a civil szervezetek tiltakozása nyomán - a liberális ellenzék óvást emelt az alkotmánybíróságon.

A SRI közleménye szerint alaptalan a civilek azon aggálya, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik. Ilyesmihez továbbra is bírói felhatalmazás kell: a törvény csak az internetszolgáltatókat és rendszerüzemeltetőket kötelezi arra, hogy a nyomozók rendelkezésére bocsássanak adatokat, de kizárólag a forgalomról, nem pedig a tartalomról - áll a hírszerzés közleményében.

Ha a kibernetikai veszély elhárítása során szükségessé válik egy konkrét gyanúsított számítógépének, táblagépének, vagy telefonjának átvizsgálása, ami valóban korlátozná az illető emberi jogait, a hatóságok azt csak bírói jóváhagyás alapján tehetik meg - tudatta a SRI.

A hírszerzés közleménye emlékeztet rá: Románia NATO-országként és uniós partnereivel szemben is kötelezettséget vállalt arra, hogy kiemelt nemzetbiztonsági feladatként biztosítja az információs rendszerek védelmét, és felkészül a kibernetikai támadások hatékony elhárítására.

A szolgálat szerint ezen feladat ellátásához szükség van a szóban forgó információbiztonsági törvény mielőbbi hatályba lépésére.

A román hatóságok a párizsi terrorcselekmények nyomán a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadását sürgették, de több civil szervezet úgy vélekedett, hogy ez sértené az emberi jogokat. A civilek által Nagy Testvér-törvényekként emlegetett három jogszabály egyike a normakontrollra váró információbiztonsági törvény.

A másik két korábban hatályba lépett megfigyelési törvényt - a mobilszolgáltatókat érintő adatmegőrzési, illetve a feltöltőkártyák névtelenségét eltörlő jogszabályt - tavaly alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro