// 2026. október 14., szerda // Helén

Itthon elégedettek a korrupcióellenes harc eredményeivel

// HIRDETÉS

Hogy Brüsszel mennyire elégedett, az a következő hetekben derül ki.

Románia kedvező országjelentésre számít az Európai Bizottság részéről az igazságszolgáltatási rendszer működését összegző kiértékelő dokumentumban, amelyet Brüsszel a következő hetekben hoz nyilvánosságra – derült ki pénteken Robert Cazanciuc román igazságügyi miniszter nyilatkozatából.

A tárcavezető kifejtette, hogy az uniós végrehajtó szerv szakértőivel és vezetőivel folytatott párbeszédre alapozza várakozását, és úgy vélte, hogy

az idei sorozatban a második kedvező országjelentés lesz.

Brüsszel a román és a bolgár igazságszolgáltatás és szervezett bűnözés ellenes harc terén folytatott reformokat kíséri figyelemmel immár 2007 óta, a két ország uniós csatlakozásától.

A miniszter szerint Románia az igazságszolgáltatás terén „mintapéldának” tekinthető a korrupcióellenes harc hatékonyságát, valamint az új büntető- és polgári törvénykönyvek alkalmazását illetően. A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozó személyek erőfeszítéseit néha beárnyékolja a parlament, amely döntéseivel megakadályozza, hogy egyes politikusok ellen eljárást folytasson az ügyészség, de reményét fejezte ki, hogy

a tavaszi ülésszaktól változik a törvényhozói testület hozzáállása.

A Mediafax hírügynökség emlékeztetett, hogy pénteken az Európai Bizottság egyik szóvivője közölte: a Romániára és Bulgáriára vonatkozó jelentéseket a következő hetekben hozza nyilvánosságra az uniós végrehajtó szerv. A szóvivő nem közölt pontos időpontot. A hírügynökség névtelen brüsszeli forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a Romániára vonatkozó idei jelentés jobb lesz, mint a tavalyi, és Románia több dicséretet kap, mint Bulgária.

Fotó: redesteptarea.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro