Tanultak a tavalyi hibákból, ezért gyökeres változtatásokkal akarják megújítani a rendezvényt.
Idén új koncepcióval jelentkezik a Szent György Napok, jelentette be sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester, aki elmondta, hogy arra a következtetésre jutottak, hogy a 2014-es évi Szent György Napok már nem tudott újat hozni, ugyanakkor kinőtte a kereteit, ezért újra kellett azokat gondolni. A polgármester szerint a szentgyörgyiek nem fesztivált, hanem városünnepet szeretnének, mely elsősorban a helyi embereknek a helyi emberekről szól. „Szerényebb lesz, de tartalmasabb és inkább értékhordozó” – ígérte.
Antal Árpád arra is kitért, hogy véleménye szerint tavaly egészen sajnálatos módon Grubisics Levente nem helyénvaló módon kezelte a Szent György Napok szervezési stílusával és tartalmi elemeivel kapcsolatos kritikai észrevételeket, ezért az ő nevében is elnézést kért azoktól, akiket ez érintett.
A Szent György Napok szervezését idén a Városimázs Iroda fogja lebonyolítani, őket fogja segíteni a korábbi szervezőcsapat, tanácsokkal és munkával egyaránt és megszűnnek a titulusok is. A kulturális programok tekintetében a helyi kulturális intézményekkel együtt fogják kialakítani, és a meghívottak listáját is egy szakemberekből álló bizottság hagyja majd jóvá. Ezzel a rendezvényt szinte teljes mértékben visszaviszik a Polgármesteri Hivatal intézményi keretei közé.
A 2015-ös Szent György Napok alatt a tavalyi évhez képest nagyjából feleannyi programpont lesz: kevesebb fellépő lesz, de nagyobb neveket szeretnének elhozni. A B színpad megszűnik, helyette gyermekváros lesz, ahol egész nap a gyermekeknek és a családoknak szerveznek programokat.
Idén a bóvliárusok sem kapnak helyet a vásárban. Marad viszont a Kultúrkert, de ez is visszatér eredeti formájába, kevesebb és minőségibb programpontokkal jelentkezik.
A 2015-ös Szent György Napokat április 24. és május 3. között tartják.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.