// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Megnövelik a hadsereg költségvetését

// HIRDETÉS

Klaus Johannis pár óra alatt összehozta a pártok közötti konszenzust. 2017-től a GDP 2 százalékát kapja a hadsereg.

Holnap alá is írják a pártvezetők a honvédelmi megállapodást, amelyről ma egyeztettek az államfővel. Klaus Johannis ma délután bejelentette, összpárti konszenzust ért el a hadsereg megfelelő finanszírozásának kérdésében.

Vagyis úgy állítják össze ezentúl az állami költségvetést, hogy a honvédelmi minisztérium 2017-től a GDP-nek legalább a két százalékát kapja. A kiszámítható finanszírozás érdekében ezt az arányt legalább a rákövetkező tíz évben meg kívánják őrizni.

A hadseregnek a többletpénz elsősorban hadfelszerelésre kell, illetve hadgyakorlatokra.

A lépést Johannis két dologgal indokolta: egyrészt Románia nem várhatja el, hogy biztonságát a szövetségesei, a NATO tagállamai finanszírozzák, másrészt a közeli nemzetbiztonsági kockázattal, a szomszédos országban, Ukrajnában zajló katonai konfliktussal.

Az államfő szerint fontos, hogy a pénzt felelősen költsék el olyan felszerelésre, amelyre valóban szüksége van a hadseregnek, ezért azt várja el a honvédelmi minisztériumtól, hogy több éves ütemtervet készítsen elő a haditechnika beszerzéséről. Ebből szerinte profitálhat a hazai hadiipar is, több megrendeléssel több munkahelyet tud teremteni, illetve együttműködést kell kialakítani más országok hadiipari vállalataival.

Fotó: presidency.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro