A Charlie Hebdo szerkesztőségében mészárlók nem is tudták, hogy túszt ejtettek két nappal később a nyomdánál. A brit miniszterelnök is elmegy Párizsba a vasárnapi megemlékező demonstrációra.
A francia Le Figaro lapnak a nyomdai túszejtésnél jelen volt tudósítója azt írta, hogy a Kouachi fivérek, akik két nappal azután vették be magukat a Párizs melletti nyomdába, hogy kiirtották a Charlie Hebdo szatirikus hetilap fél szerkesztőségét, nem is tudtak róla, hogy túszt ejtettek.
A Kouachi testvérek pénteken Dammartinig menekültek, ott behatoltak egy ipari parkban lévő nyomdába, amelyben szintén ott tartózkodott egy 27 éves grafikus. A Lilian családnevű fiatalember később SMS-t írt az édesapjának (aki már aggódott, mert találkozniuk kellett volna), hogy bezárkózott a nyomda egyik helyiségébe:
"Je me suis caché au premier étage. Je crois qu'ils ont tué tout le monde. Dites à la police d'intervenir" - idézi a Le Figaro, vagyis: "Bezárkóztam az első emeleten. Azt hiszem, mindenkit lelőttek. Értesítsd a rendőrséget, hogy avatkozzanak közbe."
A BMF-TV szerint a fiatalember egy kartondobozban bújt el, és értékes információkkal segítette a rendőröket. A rendőrség később megrohamozta az épületet, majd a Kouachi testvérek a rendőrökre tüzelve kijöttek a nyomdából, a rohamrendőrök pedig lelőtték őket.
Az értékesítéssel foglalkozó Didier találkozóra ment ma reggel a nyomdához, mesélte a France Inter rádiónak. A Michelnek nevezett ügyfele egy fegyveres férfival jött ki a kis irodából, aki azt mondta Didier-nek, hogy a rendőrség munkatársa. Az ügyfél elküldte Didier-t, aki távozott is, de előtte még kezet fogott vele és a golyóálló mellényt és több fegyvert viselő férfival, aki azt mondta neki, távozzon, "mert mi úgysem ölünk civileket".
Ez utóbbi mondat ütött szöget az értékesítő fejébe, és értesítette a rendőrséget. Beszámolóját a rádiónak azzal zárta, hogy lottózni fog, mert úgy tűnik, ma reggel nagyon szerencsés volt.
A BFM-TV részleteket tett közzé ma este a Chérif Kouachival és Amedy Coulibalyval készített interjúkból - írja a Le Figaro.
A tévé stábja felhívta a nyomdát, ahova a Kouachi fivérek vették be magukat. Chérif azt mondta a tévének, hogy 2011-ben az al-Kaida küldte őt Jemenbe, útját az amerikai-jemeni iszlamista, Anwar al-Awlaki finanszírozta, akit az amerikaiak drónnal lőttek le 2011 szeptemberében.
Amedy Coulibaly az Iszlám Államtól kapta az utasításokat, mondta még szerdán a BFM-TV-nek. Bár nem tartoztak egy szervezethez, Coulibaly azt mondta, összehangolták akcióikat a Kouachi fivérekkel.
ahol Amedy Coulibaly lövöldözött és ejtett túszokat - írja az AFP. Coulibaly ugyanis a túszejtés közben felhívta az egyik rokonát, de a beszélgetés végén elfelejtette megszakítani a vonalat, úgy tette le a készüléket.
A rendőrök így észrevétlenül le tudták hallgatni, mi zajlik a szupermarketben, és amikor azt vették észre, hogy lankad Coulibaly figyelme, megrohamozták az üzletet.
Angela Merkel német kancellár után David Cameron is bejelentette, hogy részt vesz Párizsban a vasárnapi demonstráción, ahol tömegek fognak megemlékezni a Charlie Hebdo megölt karikaturistáira, és kiállni a szólásszabadság mellett.
I've accepted President Hollande's invitation to join the Unity Rally in Paris this Sunday - celebrating the values behind #CharlieHebdo.
— David Cameron (@David_Cameron) January 9, 2015
Korábban Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök is bejelentette, hogy elmegy Párizsba a demonstrációra, akárcsak az olasz Matteo Renzi kormányfő - írja a 20minutes.fr.
Megerősítette részvételi szándékát ma este Francois Hollande, Franciaország államelnöke és Charles Michel, Belgium miniszterelnöke is.
Bosszút hirdetett az Anonymous hekkercsoport még csütörtökön, de csak péntek este terjedt el a szervezet belga csoportjának videóüzenete - közli az Index a The Independentre hivatkozva.
A videót eddit több mint 277 ezren tekintették meg.
„Úgy döntöttünk, a Charlie Hebdo akció miatt háborút indítunk ellenetek, terroristák ellen” - üzeni a hekkercsoport, és az Iszlám Államot, valamint az al-Kaida csoportokat nevezi meg célpontként. „Követni fogjuk minden online tevékenységetek, leszedünk titeket minden közösségi oldalról” - fenyegetnek a hekkerek, akik vérbosszút is emlegetnek, de ez a retorika az Anonymous eddigi történetében még csak honlapok ellehetetlenítését jelentette.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.