„A romániai magyar újságírásnak mint kisebbségi sajtónak nagy tradíciója, hogy benne a tájékoztató jelleg mindig szorosan összefonódott a publicisztikával. A mindenkori sajtó olyan, mint azok a személyek, akik művelik. Szilárd anyagi bázis nélkül viszont nincs színvonalas, magvas publicisztika, ugyanakkor a sajtó nem lehet független és minden álcázott cenzúrától mentes, amíg anyagi szempontból nem tud mentesülni a hatalom vagy más gazdasági érdekek befolyásától.

Válságban van-e az írott sajtó — vetődik fel a kérdés immár huszonöt éve? A Magyar Értelmező Kéziszótár a következőképpen fogalmazza meg a válság fogalmát: „Súlyos helyzet, döntő fordulat, amelynek kimenetele jó is, rossz is lehet”. A jelenlegi helyzetben nem válságról, hanem útkeresésről kell beszélni. Huszonöt éve a sajtó szabad lett, de önmeghatározása, programja aligha hámozható ki a lapszámokból. A vállalkozás jelleg a financiális oldalt helyezi előtérbe, a nemzeti gondolat a nevelést, a közvélemény formálását sürgetné. Melyik úton haladjunk, hogy ötvözzük a kettőt, hogy éljünk is, hassunk is, szolgálva alapvető célunkat: a magyarság meg- és fennmaradását? Közben figyelembe kell venni azt is, hogy a magyarság soraiban egyre alacsonyabb a befogadókészség. Útját keresi a társadalom, útját keresi az írott sajtó is. Ha nincs szilárd gazdasági háttér, ha nincs nyugalom a lelkekben, kevésbé lehet elvárni azt, hogy a különböző rétegek érdeküknek és érdeklődésüknek megfelelően tájékozódjanak, várjanak eligazítást az írott sajtótól.”