// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Johannis több pénzt adna a hadseregnek

// HIRDETÉS

Mert szerinte Romániának szolgáltatnia kell a biztonságot a régióban, nem csupán élveznie a mások nyújtotta védelmet.

Pártközi egyezményt javasolt kedden Klaus Johannis államfő a parlamenti képviselettel rendelkező pártoknak arról, hogy Románia a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékára növelje 2017-ig védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartsa, függetlenül attól, melyik politikai erő kerül hatalomra.

Johannis a román hadsereg új vezérkari főnöke, a december 29-én kinevezett Nicolae-Ionel Ciucă altábornagy ünnepélyes beiktatásán beszélt arról, hogy szükséges fejleszteni a hadsereget.

„Egyetlen szövetséges vagy partner sem garantálhatja a biztonságunkat, ha mi magunk nem tesszük meg, amit kell saját érdekünkben. Regionális szolgáltatónak kell lennünk a biztonság tekintetében, nem lehetünk csupán haszonélvezői a szövetségi rendszerünknek" - jelentette ki a román államfő.

Rámutatott: Románia védelmi- és külpolitikájában meghatározó az ország NATO-tagsága, valamint az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség. Johannis hozzátette: Bukarest nemcsak katonai, hanem gazdasági téren is kamatoztatni szeretné az amerikai partnerséget, és úgy vélekedett, az ebből származó fejlődés a biztonságot is erősítené, lehetővé téve a védelmi költségvetés növelését.

A vezérkari főnök beiktatásán jelen lévő Victor Ponta miniszterelnök kifejezte reményét, hogy az Európai Bizottság hozzájárul a védelmi költségvetés további 0,3 százalékos GDP-arányos növeléséhez. Az idei költségvetésben eredetileg 2,23 milliárd eurót (a GDP 1,39 százaléka) irányoztak elő védelmi kiadásokra, ezt szeretné a Ponta-kabinet további csaknem félmilliárd euróval kiegészíteni, a 1,8 százalékos költségvetési hiánycél további 0,3 százalékos emelésével.

Ponta tavaly áprilisban, az ország NATO-csatlakozásának tízedik évfordulóján az ukrán válságra hivatkozva így vélekedett: Romániának vállalnia kell a „NATO-határország" szerepét egy feszült térségben és folytatnia kell védelmi költségvetésének fokozatos emelését, amíg eléri a GDP két százalékát. A kormány 2014 júniusában szintén a költségvetési hiány emelése révén egészítette ki a GDP 0,1 százalékával a védelmi tárca költségvetését.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro