Az RMDSZ-es politikus szerint ez politikai játszma. Mondjuk, annak elég komoly.
A 2014-es év magyarellenes intézkedéseiről, az előrehozott parlamenti választások esélyéről, az RMDSZ 2015-ös prioritásairól, valamint Európa Ifjúsági Fővárosáról, Kolozsvárról beszélgetett Borbély László politikai alelnök az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában.
„Sajnos Románia beállt azon államok sorába 2014-ben, amelyek megtámadták az RMDSZ állampolgári kezdeményezését, 25 év demokrácia után is bűnvádi vizsgálat indítható politikai nyilatkozatok miatt, a MOGYE-ügy még midig tisztázatlan, és a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosíthatják. Mindez azt bizonyítja, hogy bár Romániában 2008 óta nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok, még léteznek kisebbségellenes nyilatkozatok, intézkedések, és az 1990 óta már megszerzett jogainkból, bizonyos konjunktúrákban, egyesek megpróbálnak visszavenni. Ez nem más, mint politikai játszma, amelynek kimenetele sajnos még mindig sokszor azon múlik, hogy az RMDSZ épp kormányon van, vagy ellenzékben. Ezt a választóinkban is tudatosítanunk kell, hiszen ha nem vagyunk jelen Bukarestben, és nincsenek politikai partnereink, nem lesz beleszólásunk a minket érintő kérdésekben” – nyilatkozta Borbély László. Hozzátette, pozitívumként értékelhető, hogy két megye, Kovászna és Maros megye vitatott prefektusát lecserélték, és az is, hogy a zászlótörvény átment a szenátuson, már csak a képviselőháznak kell megszavaznia, ami komoly lépés.
„Az ellenzék a tavaszi parlamenti időszakban megpróbálja megbuktatni az aktuális kormányt. Véleményem szerint nem lesznek előrehozott választások, Romániában 25 év alatt nem volt rá példa, egy ilyen szándék legalább 100 napos politikai instabilitással járna. Az RMDSZ jelenleg arra vár, hogy letisztuljon, milyen kormányprogramjuk lesz az ellenzéki pártoknak. Azt gondolom, a következő hetek derítik ki, hogy hogyan tudja az RMDSZ az ellenzék életterét kialakítani, miként tud olyan kommunikációs stratégiát felépíteni mind a magyarság, mind pedig a román többség irányába, hogy a számunkra fontos kérdésekben ne alakuljon ki visszautasító magatartás” – hangsúlyozta Borbély.
Elmondta: az RMDSZ a következő periódusban szemináriumokat, pódiumbeszélgetéseket, közvitákat kíván szervezni olyan fontos témakörökben, mint az autonómia-statútum, regionális nyelvek vagy állampolgári kezdeményezés, egy olyan kommunikációt próbálva kiépíteni, amely a többségi társadalmat is meggyőzné arról, kezdeményezéseink nem ellenük irányulnak, hanem velük együtt szeretnénk azokat megvalósítani. „Romániának van egy erdélyi elnöke, aki egy kisebbségi közösség tagja, ez jó kiinduló pont lehet az elnökkel való kommunikációban” – tette hozzá Borbély László.
Európa Ifjúsági Fővárosára is kitérve, amely szilveszter éjszakai nyitányában egynyelvűsítette műsorát, Borbély László elmondta: Kolozsvár polgármesteri hivatala ígéretet tett arra, hogy jóvá teszi a mulasztást, az év során pedig több magyar nyelvű programot is műsorra tűznek. „Ez azért is fontos, mivel a projektet egy magyar csoport, a PONT indította el. A napokban megjelenik az első összefoglaló a programokról, remélem, hogy magyarok és románok egyaránt jól fognak szórakozni egész évben fogalmazott Borbély.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.