// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Magyarul is feliratozzák a műemlékeket

// HIRDETÉS

A jövő év végéig a nemzeti kisebbségek nyelvén is megjelennek feliratok, négy kritérium szerint.

A kulturális minisztérium rendelete értelmében 2015 végéig a kisebbségek nyelvén is feliratozni kell azokat a műemlékeket, amelyek az érintett kisebbség kulturális örökségéhez tartoznak.

A rendeletről Kelemen Hunor és Hegedüs Csilla, az RMDSZ korábbi kulturális miniszterei számoltak be egy hétfői kolozsvári sajtóbeszélgetésen.

Hegedüs Csilla elmondta, a Kelemen Hunor minisztersége idején előkészített rendelet, mely a cseréjük folytán végül az ő aláírásával jelent meg,

négy kritériumot jelöl meg,

amelyek valamelyikének a teljesülése esetén kötelező a kisebbség nyelvén történő feliratozás.

Magyar feliratnak is kell kerülnie azokra az épületekre, amelyek építtetője vagy tervezője magyar volt, amelyek a magyar kulturális örökség részét képezik, amelyek olyan településen állnak, amelyen jelentős magyar közösség él, és ez igényli a feliratozást, vagy ha a megyei, esetleg helyi önkormányzat kéri ezt. A minisztérium a feliratok formai jegyeit is szabályozta. Hegedüs Csilla megjegyezte, ha a többnyelvű feliratozás nem történik meg 2015-ig,

„az elvileg büntethető”.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a rendelet fontos lépés a multikulturalitás, a többnyelvűség és a kultúrák kölcsönös tisztelete felé. A volt miniszter hozzátette, az intézkedés nemcsak a magyar, hanem a romániai német, zsidó, török vagy más kisebbségi közösségek számára is fontos.

Kelemen Hunor elmondta, az elmúlt kilenc hónapban magyar politikusok által vezetett tárca ismét összeállította és benyújtotta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO) azt az anyagot, amellyel a Csíksomlyói Búcsúnak a világ szellemi öröksége részévé nyilvánítását kezdeményezik. Hozzátette, a korábbi folyamodványuk azért akadt el, mert 2013-ban az UNESCO annak kiegészítését kérte, és az illetékes bukaresti bizottság

„elszabotálta a válaszadást”.

A politikus szerint Csíksomlyó ügye 2015-ben az UNESCO közgyűlése elé kell, hogy kerüljön.

Kelemen Hunor a magyar vezetésű kulturális tárcánál elvégzett munka fontos eredményének tartotta, hogy elkészült az örökségvédelmi törvénykönyv és a filmtörvény tervezete. A politikus hozzátette azonban, hogy a tárca jelenlegi vezetőit semmi nem kötelezi arra, hogy az előkészített tervezeteket benyújtsák a parlamentben. Kelemen Hunor kijelentette, ha a tárca nem nyújtja be a törvénytervezeteket, mérlegeli, hogy egyéni képviselői kezdeményezésként bocsássa azokat vitára a román parlamentben.

(fotó: A kolozsvári Bánffy-palota)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro