// 2026. november 7., szombat // Rezso

Egyelőre felfüggesztik a himnuszénekléses tiltakozást

// HIRDETÉS

Mert jönnek az ünnepek, és mert a magyar jelképek ellen ámokfutó prefektust leváltották. De azért készenlétben állnak.

A közelgő ünnepek és esedékes hatalomváltásra való tekintettel felfüggesztette a sepsiszentgyörgyi himnuszéneklési akciót a Magyar Polgári Párt (MPP). Bálint József azt mondta: múlt hétfőn elgurított hógolyójukból hétvégére hóember lett, de legközelebb lavinát okozhatnak majd.

Szombaton mintegy ötszázan gyűltek össze az egykori országzászló helyén álló székely zászló tövében, ott, ahol június 4-án, az összetartozás napján is elénekelték a magyar himnuszt, amiért az időközben leváltott kormánymegbízott ötezer lejes bírságot szabott ki a Magyar Polgári Pártra. Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szóvivője azt mondta, a kitűzött zászlók azt jelzik, „nem akarunk beolvadni eme neoliberális, beteg Európa tégelyébe”. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki elnöke szerint „egy felülről megtervezett” hadművelettel próbálja a román hatalom véglegesen birtokba venni „az őseink vérével megszentelt szülőföldünket”.

A szervezők úgy döntöttek, felfüggesztik a himnuszéneklő akciót. Abban bíznak, az államfő beiktatása, illetve a kormánymódosítás után bölcsebb emberek kerülnek döntési pozícióba.

„Bizalmat előlegezünk az új államelnöknek, az új prefektusnak, esetleg az új kormánynak. Elgurítottunk egy hógolyót, hétvégére nagyon szép hóember lett. De tudunk mi olyan hógolyót is elgurítani, hogy abból lavina lehet. Ezt nem szeretnénk, ne is akarják tőlünk!” – mondta Bálint József.

A nemzeti jelképek védelmében hétfőtől kezdve minden nap összesen mintegy tízezer ember énekelte a himnuszt a prefektúra előtt. Pénteken a város két ellentétes pontjáról, huszárkísérettel és egy-egy 250 méteres magyar és székely zászlóval vonultak a tüntetők a kormányhivatal elé, ahol 16 órakor mintegy hatezer torokból csendült fel a magyar himnusz. A bírságot kiszabó prefektust időközben leváltották, ám a magyar vezetők szerint ez nem oldja meg a problémát.

„Nem a prefektus nemzetisége a fontos, hanem hogy olyan jogszabályok legyenek, amelyek jók minden állampolgárnak, többségnek és kisebbségnek egyaránt” – jelentette ki Tamás Sándor megyetanácselnök, aki – az összegyűltek szolidarizáló tapsa közepette – támogatásáról biztosította a Terrorizmus Elleni Ügyészség látókörébe került Antal Árpádot.

A sepsiszentgyörgyi polgármester véleményével „nyilvánosan azonosult” Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is, aki felszólította az illetékeseket, hogy őellene is indítsanak eljárást. A tüntetésen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a zsoltárost idézve úgy fogalmazott: „torkig vagyunk az igazságtalansággal és a hátrányos megkülönböztetéssel”.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro